Akkor most bécsi vagy frankfurti a roppanós virsli
Ha az éhes turista valami tipikus gyorsételre vágyik Bécsben, nem válogat sokat, megáll egy virslis stand tövében. Pedig hát ez a virsli, amit bécsinek nevezünk, nem is bécsi, hanem frankfurti.
De hiába a német eredet, híressé, mégis a bécsi virsli lett, melyet új hazájában, „szülővárosában” frankfurtinak neveznek. De nem annyira bonyolult ez a történet. Az eredeti frankfurti virslit először Frankfurt am Mainban állították elő, amiből akár logikusan következhetne, hogy a neve onnan ered. Ráadásul ezt már a 13. században gyártani kezdték a németek, amikor a bécsiek még csak hírből sem ismerték ezt a kizárólag sertéshúsból készített, juhbélbe gyömöszölt ételkülönlegességet.
A Wiener Würstchennek, a bécsi virslinek, amit Bécsben egységesen frankfurtiként emlegetnek, nagyon is sok köze van az eredetihez. Kanyarodjunk vissza a múltba, méghozzá a 19. századba. Akkoriban érkezett a császárvárosba egy bizonyos Georg Lahner nevű hentes, aki mestersége csínját-bínját Németországban tanulta ki. Ahogy körülnézett Bécsben észrevette, egy jó hentesüzlet bizony itt is elkelne. Egy nemes hölgytől, akihez gyengéd szálak fűzték, kapta meg a kezdő tőkét.
Ki gondolná, hogy a virsli több mint 200 éves múltra tekint vissza Bécsben. 1805. május 15-ét írtak, amikor először kikerült a pultra, méghozzá ebben a házban. Ma egy tábla jelzi az egykori hentesüzletet, és állít alkotójának emléket, itt a 7. kerületben, a Neustiftgasse és a Kaiserstraße sarkán található épületen.
Ebben még nem lenne semmi különös, hacsak nem az, hogy a Frankfurtból érkezett hentes kísérletezgetni kezdett a magával hozott recepttel, mely eredetileg kizárólag a sertéshúsra terjedt ki. A német szabályok akkortájt ugyanis tiltották a sertés és a marha egyazon helyen történő feldolgozását, a rendszer viszont Bécsben engedékenyebb volt. A mészárszékek nem tettek a két állat között különbséget. És mivel nem volt hiány jó alapanyagból, többi között Magyarországról érkező szarvasmarhából, így Lahner, kihasználva az ölébe pottyant lehetőséget, az apróra darált és pépesített sertés mellé marhahúst is gyömöszölte a juhbélbe. Aztán fűszerezte, sózta, borsozta, és végül némi füstölést követően forró vízbe dobta, majd a pulton tálalta.
A virslinek, igen hamar nagy lett a keletje. Az amúgy meglehetősen finnyás bécsiek pillanatok alatt megkedvelték az új eledelt. Olyannyira, hogy a híre egészen az udvarig ment. I Ferenc sem maradt ki a jóból, kóstolót kért magának a frankfurti újdonságból. Amikor a császár is elismerően bólintott az új csodára, és rendszeresen rendelt belőle reggelire, vacsorára, a roppanós étek egyszeriben Bécs büszkesége lett. Állítólag még Lehnert is magához hívatta, hogy megtudja, a virslit milyen eszcájggal majszolja. Vegye kézbe, felség, úgy egye, volt a hentes felelete.
Így lett bécsi a frankfurti, mely német névrokonától összetételében üt el. Ez utóbbi változatlanul csak sertés húst dolgoz fel. Világkörüli útjára is innen indult el. 100 évvel a frankfurti diadalmenete után Lahner dédunokája, aki kivándorolt Amerikába, megalkotta a hot dogot. Amúgy a család sokáig gazdagon élt, 1967-ben azonban vége szakadt a sikertörténetnek, kihaltak a Lehnerek, nem volt senki, aki továbbvigye az üzletet.
Röviden így esett, hogy Frankfurtban árulják a bécsi virslit, Bécsben pedig frankfurtinak nevezik a virslit.
Fotó: saját/wikipedia
Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt