Bio-negyed Bécsben a „nyóckerben”

Nem csak fiatalok lakják. A tősgyökeres bécsiek is itt vertek tanyát. Ez egy olyan kerület, ahogy az egyik a tulaj a boltban mondta, amelyikben minden bios megél.

Művészek, színészek, harmadik generációs bécsiek, alapvetően értelmiségiek, egyszóval jól szituált, polgári réteg lakja a kerületet. Legalábbis ez a hír járja róla. Az egykori köztársasági elnöknek is itt van az otthona. Nevét I. József császárról kapta, így lett Josefstadt. Bár területre ez a legkisebb, mindössze 1,09 négyzetkilométer, a boltosokat ez cseppet sem zavarta, amikor a szebbnél szebb barokk házak által szegélyezett utcán, a Lange Gassén üzletet nyitottak.

img_0072.jpg

Biopiac

Rögtön itt a piac, üde színfoltja Josefstadtnak, melyre a helyiek régóta vártak. 2014 óta elégíti ki a kívánságaikat. Igaz, nem nagy, de legalább az övék. Mindenből van egy kevés, ami egy vasárnapi ebédhez elég, zöldségből, gyümölcsből, húsból, halból is van választék, no és elmaradhatatlan a biokenyér. Kellemes a hangulata, szombatonként 9 és 13 óra között a kerület háziasszonyai itt adnak találkát egymásnak, a vásárlás összehozza a lakosokat, a vidékről érkező árusok pedig már rég ideszoktak. A piac a Lange Gassén van, a Josefstädter Straße és a Zeltgasse között.

img_9851.jpg

img_9867_2.jpg

Denn s’ Biomarkt

Az Alser Strasse sarkánál fogad a Denn s’ Biomarkt, keresni sem kell, olyan markáns a felirat. Még ha nem is vagyunk a bio elkötelezett hívei, akkor is érdemes a boltba benézni. Világos, tetszetős és szellős, a választéka pedig egészen lehengerlő. A kozmetikai cikkektől kezdve, minden, ami ehető és iható, itt fellelhető. Még természetes szőrből készült fogkefére is van, ilyen sincs minden boltban. Óriási az árudömping. Ide a tudatos vásárlók járnak, azok, akik az egészségükre vigyáznak, és pontosan tudják, mire vadásznak, máskülönben elvesznének a roskadásig megrakott polcok forgatagában. Mind a 8000 termék a szigorú előírásoknak megfelelő, így az sem meglepő, áruk az átlagosnál valamennyivel drágább.

img_0082.jpg

img_9852.jpg

De menjünk tovább, sok érdekesség vár még ránk. Itt van mindjárt egy barokk ház, a 34. szám, kapuja tárva-nyitva áll, befelé invitál. Ennek is van neve, a Szentháromsághoz lett címezve. Bécs legrégebbi péksége működött benne, ma egy japán étterem költözött a helyére. Nem messze tőle a 37. szám a Fekete elefánthoz nevet kapta. hogy miért, ki tudja. A korai historizmus stílusban épült ház homlokzata terrakotta téglából van kirakva. De haladjunk a bio nyomába.

img_0097.jpg

img_0114_2.jpg

Elérkeztünk a 41. számhoz. Itt egy biokozmetikai cikkeket áruló boltra találtam, sajnos a tulaj valahová elszaladt, így a boltot csak kívülről fotóztam. Az árakat itt nem dugdossák, nem árulnak zsákbamacskát, kiteszik a kirakatba, így aki belép, tudja, mi várja. A rózsaillatok kedvelőinek a Mekkája, van itt minden, a méztől, a szappantól kezdve, a parfümig bezárólag, kizárólag rózsaillat.

img_0157.jpg

img_0167.jpg

Bio Feinkostladen

A 43. szám alatt ismét egy bioboltra bukkantam. A kulináris élvezetek kedvelői, a vegások és bioételt fogyasztók gyakran kerülnek erre, pláne ha dolguk van a közelben. Ebéddel, menüvel is kínálják az éhezőket. A bolt neve árulkodó, finom ételeket árusító. Különösen gusztusosak a péksütemények, teljes kiőrlésűek, válogatott sajt és hústermékek kelletik magukat a pult vitrinjében, hátul pedig vár a kávézó és az étkezde, minimál stílusban berendezve.

img_0164.jpg

img_0166.jpg

A 46. szám újabb meglepetést tartogat, egy Haarmonie-ra keresztelt natúr hajszalonba botlottam. Itt kizárólag természetes termékekkel kényeztetik az embert, hajra, fejbőrre kizárólag természetese alapanyagból készült, natúr termékek, színezők, kozmetikumok kerülnek. Itt biztosak lehetünk a vegyszermentes hajápolásban. Mondjuk meg is van az ára.

img_0180_2.jpg

És végül az utca végén egy biofagyizót találunk. A 78. szám alatt székel a Leones Gelato, az ország  6. és Bécs 3. legjobb fagylaltosa. Ahogy a neve is mutatja, az olasz fagyi szerelmesei találnak itt második otthonra. A hagyományos, klasszikus kézműves fagyikért állhatunk itt sorba. Hogy minden bio és természetes alapanyagból készül, ezt már szinte meg sem kell említeni. Különösen finom a vaníliás, a nugát-, a mogyoró-, és a csokifagyi.

img_6157.jpg

img_6169.jpg

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt