0045 043204434

Blog

A seitenstetteni apátság és a kereszt nélküli templom

Volt idő, amikor a kolostorok, az apátságok olyan misztikus, titokzatos dolgot jelentettek nekem, olyan érinthetetlennek tűntek, ahová a lábát sem teheti be az ember. Mióta Alsó-Ausztria kolostorait látogatom sorra, oldódott a szorongásom. Nem gondoltam volna, mennyi kincset rejtenek a szerzetesek lakta épületek. Mutatom, most éppen mire bukkantam.

Vagonok az égen – Bécs fentről

Nem ez volt az első a világon, de az egyetlen, ami túlélt mindent: tűzvészt, háborút, bombatalálatot.

Schloss Schallaburg – Ausztria egyik, ha nem a legszebb kastélyudvara és a kutyafejű lány legendája

Ausztria páratlanul bámulatos kastélya, melyet nemcsak a kutyafejű lány legendája tesz különlegessé, de egyedülállóan csodás terrakotta figurákkal gazdagon díszített udvara. Európában még csak mutatóban sem találunk hasonlót.

Az édesszájú Ferenc József

Bizonyos sütemények, így az isler is ugyanúgy hozzátartoznak Ausztriához, mint az Alpok vagy a bécsi valcer.

Schloss Walpersdorf – öt az egyben

Kastély, kiállítóterem, hotel, esküvői színhely, és kulturális rendezvényeket befogadó épület. Ezt kínálja a kastély a betérőknek.

Schloss Greillenstein a mesék birodalma

Törpék a kertben, sárkány az udvaron, szellemek a kastélyban. Elvarázsolt világ. Egy reneszánsz palota, melyet a tulajdonos grófi család nem is olyan rég még lakta. Ma pár házzal odébb élnek, de a kastélyról a szemüket nem vették le, turistákat fogadnak benne.

Ivókutak Bécsben, méghozzá ingyen

Jó dolga van a turistáknak a császárvárosban. Ha megszomjaznak, a közterületre kihelyezett ivókutakból ingyen ihatnak. És nem is akármi csörgedezik ezekből a mobil monstrumokból: valódi alpesi forrásvíz, méghozzá grátisz.

Bécs Ibizája – a Copabeach

Menő bárok, homokos part, latin zene, tengerparti fíling, kell ennél több? És mindehhez még Bécsből sem kell kimozdulnod!

Városháza a kastélyban, mesés panoráma a királyi várban, és egy finom vacsora – ezt nyújtja Alsó-Ausztria erdőkkel tűzdelt régiója

Történelem, kultúra, gasztronómia, ebben a sorrendben élvezkedtem Waldviertelben. Felkerestem Groß-Siegharts reneszánsz kastélyát, a Babenbergek egykori várát, az i-re a pontot pedig egy helyi, agyondicsért étteremben tettem fel.

Kastély, apátság és finom étkek, erre számíts, ha elindulsz Waldviertelbe

Ezúttal misztikus úti célokat választottam: szabadkőművesek nyomába eredtem, majd az apátság meghitt nyugalmát kerestem, és végül egy finomat ettem. Közben még egy tóban is megmártóztam, hogy lehűtsem magam és az út porát lemossam. Teljes volt az élvezet! Gyere, ne maradj ki belőle te sem!

Weitrát érdemes felkeresned, de nem csak a söre végett

Nem tudod, hol van Weitra? És még nem is hallottál róla? Ez Alsó-Ausztria Waldviertel régiójának egyik kisvárosa, csuda szép sgraffitós házakkal a központban és egy reneszánsz kastéllyal a dombon, nem messze a cseh határtól. Rendkívül szívélyes és melegszívű emberek lakják, akiknek az ősei egykor csodás kelmékkel kereskedtek, és isteni kézműves söröket készítettek. Hidd el, ez épp elég ok, hogy felkeresd!

Mesés vár, kalandos táj, hűsítővizű strand Bécstől alig egy órányira

Erdőségekkel szabdalt tájak, vadregényes, romantikus várak, meghitt apátságok, történelmi várromok, sebes folyású patakok, közvetlen, barátságos helyiek – ez mind Waldviertel. Alsó-Ausztria erdős negyede erőteljesen bevonzott és magába szippantott. Tarts velem, megmutatom milyen. Kedvcsináló Waldviertelhez!