Egon Schiele, az osztrák szupersztár
10-15 évente veszi elő a depóból az Albertina Schiele rajzait. Most 160 művet tett közszemlére, melyekből 140 a múzeum saját kollekciójának darabja. Ritkán látható remekek, rajzok, akvarellek az Albertina termeiben. Egy kis ízelítő kuriózum, mielőtt beindul a nagy Schiele-bumm.
A kerekségig, a centenáriumig, a művész halálának 100. évfordulójáig ugyan még egy évet várni kell, de az Albertina előresietett, nem bírta ki, most és elsőként akart nagyot durrantani, az osztrák zseni rajzait a nagyközönséggel megosztani. Bebizonyítani, hogy a bécsi modernek tagja nemcsak festőként volt zseniális, de rajzolni is remekül tudott, hogy a csomagolópapírra karcolt munkái legalább olyan lenyűgözőek, mint ecsettel készült művei.
Egon Schiele 1890. június 12-én az alsó-ausztriai Tullnban született és Bécsben, 1918. október 21-én halt meg. A spanyolnátha vitte el, méghozzá tragikusan fiatalon. A sors fintora, hogy épp akkor halt meg, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, amikor a régi rendnek befellegzett és valami más, új következett. Mint ahogy az ő élete is egy nagy küzdelem volt: a tradíciók elvetése, a saját, egyéni hangvétel és stílus keresése.
Amikor apja, akihez különösen erős érzelmi kötődés vonzotta – anyjával egyébként soha nem volt különösebben jó a viszonya -, fiatalon elhunyt, a kis Egon magára maradt. Nagybátyja lett a gyámja, aki igen fájlalta, hogy a rokonának sem a matematikához sem más tudományhoz nincs különösebb vonzódása. Ellenben felfedezte, a rajzoláshoz igen nagy a tehetsége. Amikor felvételt nyert a bécsi művészképzőbe, a Képzőművészeti Akadémia festészeti tanszékére, kivételt tettek vele, hisz mindössze 16 évesen került a diákok közé be. Ekkor magáról ezt a portrét készítette.
A tradicionális irányzattal azonban baja volt. Már egészen fiatalon a saját útját és stílusát kereste, nem bírta a kötöttségeket, a hagyományos ábrázolási módszereket. Az iskolapadot is csupán két évig koptatta, 1908-ban felállt, és a neves intézményt elhagyta, egyébként épp akkor, amikor egy Hitler nevű festőjelölt az akadémiára jelentkezett. Innen Klimthez, aki egyébként atyai jó barátja lett, és aki a tehetségét, eredetiségét pártfogolta, egyenes út vezetett.
A tárlaton szép számban láthatunk önmagáról készült rajzokat, formabontó, lázító, egyéni látásmódban. Az hivatalos, akadémiai irányzattal bátran szembemenve, kíméletlen őszinteséggel, formabontó módon ábrázolta az emberi testet. Önmagát olykor abnormális pózokban örökítette meg, olyannak, mint aki beteg, mint akit belűről emészt a kín és a fájdalom.
A kiállítás plakátján öntudatos, elegáns, fiatal művészként jelenik meg, azt sugallva, hogy magával rendben, békében van. Ám mégis van benne egy sajátos csavar. A haja és a feje köré vont glória arra utal, egy bohém egyéniséggel, saját utat járó művésszel állunk szemben.
És persze nem maradtak ki erotikus, szexualitással túlfűtött rajzai sem, összetéveszthetetlen stílusú női aktjai, a pőrére vetkőztetett gyermeklányok groteszk ábrázolásai. A test naturális bemutatása, miközben felsejlik testvéréhez, Gertihez fűződő különös viszonya.
Egy villanás erejéig megjelenik Walburga, ”Wally” Neuzillel is, aki nemcsak kedvenc modellje, de élettársa is lett, egészen addig, amíg 1915-ben Edith Harms-szal házasságra nem lépett. Wallyval egyébként a cseh Krumauban élt, mígnem a helyiek meg nem unták az extrém pár viselkedését, meztelenkedését, frivol életvitelét. Aztán turbulens évek következtek, Budapest, München, Drezda, Köln, majd ismét Bécs, ahol műveit a nézők hol jobban, hol kevésbé szerették.
Schiele sokat nélkülözött. Szűkös anyagi helyzete attól kezdve enyhült, hogy Klimt közbenjárásával megismerkedett a gazdag iparmágnás és műgyűjtő Lederer családdal. Így került egyébként Győrbe is, ahol mecénása hosszabb időre vendégül látta. Hálája jeléül Schiele a család több tagját, így a kiskamasz Eriket is megfestette.
A bemutató érdekessége, hogy az Albertina igazgatója, Klaus Albrecht Schröder gondozta. És amit még hozzátennék, Schielével sosem unalmas, most sem volt az. Íme vagyont érő szignója.
Fotó:saját
Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt