Erzsébet napján Sisi nyomában

Tudja, melyik a legnagyobb Habsburg-szobor Bécsben? Segítek, Sisit érte ez a kegy.

Nemcsak a legnagyobb, de az első és egyetlen, melyet a nép finanszírozott. Nehezen jutottak dűlőre, hová kerüljön a szobor, mely a népszerű császárnénak állít emléket. A választás végül a Népkertre (Volksgarten) esett, személyesen maga Ferenc József jelölte ki a helyet.

img_9495.jpg

Bár Bécs szívében fekszik, mégis eldugott helyen, erre véletlenül alig kóborol ember. Majdhogynem keresni kell. Sisi elégedett lenne vele, hisz a felhajtást éltében sem kedvelte.

img_9491.jpg

Az árkáddal, díszoszloppal körbezárt szobor előtt elterülő, impozáns kert az emlékmű része. Mindig virít virág benne, szépen ápolt, rövidre nyírt a füve, a Sisi rajongók legnagyobb örömére.

img_9494.jpg

Jó pár évnek el kellett eltelni ahhoz, hogy Sisi Bécsben emlékművet kapjon. Nem mintha nem lett volna hozzá meg az akarat, de valahogy a tett elmaradt. A bécsiek ezzel akkor szembesültek, amikor a város delegációja Salzburgba érkezett, hogy Sisi szobrának avatásán részt vegyen.

300px-kaiserin-elisabeth-denkmal_22_07_2007_jpgsalzb.JPG

Loholtak is vissza császári audienciára, jóváhagyást kérni a projekthez, majd november 19-én, Szent Erzsébet napján közadakozásra hívták a népet, hogy összegyűljön a pénz az emlékműre. Történt mindez 1901-ben, három évvel Sisi halálát követően.

img_9481.jpg

A pénz hamar meglett, ki is írták a versenyt, a nyertesnek a megszokottnál jóval magasabb jutalmat ajánlottak, és magára a szoborra is 200 ezer guldent szántak. Több tucat pályamű érkezett, csak éppen döntés nem született. Valahogy egyik sem volt megfelelő Sisihez. Újra indult minden. Három művész pályázott, meghívásra, a megbízást végül Hans Bitterlich kapta.

hans_bitterlich_in_seinem_atelier_1.jpg

És egy érdekes részlet, melyet kevesen ismernek. A szobrász Sisit személyesen nem ismerte, így kért egy képet őfelségéről, hogy pontos mását megmintázza és márványba öntse. Ferenc József kedvenc Sisi képére esett a választás, Georg Raabs művére, melyen a 30 éves Sisit a magyarok királynőjükké koronázzák az úr 1867. évében.

csm_portraitelisabeth_georg_raab_c268daa7d8_jpgminta_1.jpg

A márványszobor 2,5 méter magas. Sisit egy padon ülve ábrázolja, lábánál kutyáival, mellette pedig egy nyitott könyvvel. És persze a Bajorország Rózsájaként becézett királynő mellől kedvenc virágai sem maradt el.

img_9480.jpg

Érdekes, de Bécsben nem találunk szobrot, melyen Sisi férjével, Ferenc Józseffel lenne megörökítve. Egy helyet kivéve, de az is inkább a véletlen műve. A Hofburg, kíváncsi szemek elől féltve őrzött, egykori borospincéjében, mélyen a föld alatt van egy, a fentihez a megtévesztésig hasonló szobor. Hogy a Népkertben nem ez a szobor áll, annak oka csupán egy apróság. A mester, ki ezt a szobrot tervezte, Sisi ölébe óvatlanul egy legyezőt helyezett, holott tudhatta volna, a királynő azt csakis a célból használta, hogy rossz fogait palástolja. 

gipsmodelle_wiener_historismus_hofburg-keller_2012_35_franz_joseph_i_stephan_schwartz_kaiserin_elisabeth_1.jpg

Bécs nem lenne az ami, ha nincs Sisi. Annyi titok, rejtély övezi, hogy alig lehet vele betelni. A szobrot 1907-ben adták át, bővítve ezzel mérhetetlen számú Sisi-rajongók zarándokhelyét.  10001738_jpgatadasjooo.jpg

Fotó: saját és Bildarchiv Austria

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt