Sisi kedvenc mandulás keksze

Karácsony azért is volt különleges ünnep Sisi számára, mert pontosan e napon jött a világra. 1837. december 24-én. Szép ajándék volt a családnak, majd később a monarchiának.

Fiatalon nagyon szerette a boldog családi együttléteket, de ahogy az udvarba került és az anyakirályné rosszalló tekintetével szembesült, elszállt a kedve, nem volt többé a karácsony a kedvence. Megülte lelkét a Hofburg rideg, felszínes, hajbókoló légköre. Miután Ferenc József felesége lett, születésnapja megünneplését a bécsi udvar szabályai szerint, sok vendéggel, nagy fogadással egybekötve ülték. 

empress_elisabeth_of_austria_18641.jpg

Ferenc József kedvenc képe Sisiről, ez állt az íróasztalán

A hivatalos köszöntéseket egészen a kiegyezésig tűrte. Amikor a gödöllői kastélyt a magyaroktól ajándékul megkapta, sarkára állt és kiharcolta, hogy családja az ünnepeket itt töltse, meghitt, szűk körben. Ezek voltak legszebb karácsonyai. Itt élvezte az ünnepet, tüsténkedett, kastélyt díszített, a díszterembe hatalmas fát állíttatott, alá ajándékokat rakott. Még annak is szerét ejtette, hogy a meglepetéseket maga szerezze be, fondorlattal és furfanggal kijátszva az őrséget, kiszökött a palotából és maga vásárolt. Nemcsak a családja, de a személyzet és a falu népe is személyre szóló apróságokat kapott tőle. E boldogság 1889-ig tartott. Miután fia, Rudolf tragikusan fiatalon életét vesztette, Erzsébet helyét nem lelte. Soha többé nem engedte, hogy december 24-én köszöntsék vagy őt ünnepeljék.

20141213_143939_lls.jpgFia halála után csak feketében járt

De visszatérve a bécsi karácsonyokra, az udvari felhajtás Sisit többnyire untatta. Bár az ünnep a terített asztalról is szólt, Sisi életében az evés másodlagos volt. Napjában kétszer étkezett, akkor is mértékletesen. Diétájára rendkívül ügyelt, de voltak napok – és a karácsony is ilyen lehetett -, amikor kivételt tett, és habzsolta az édességeket. Semmiben sem ismert mérsékletet. Amikor vétkezett, csakis kiváló minőségű nasikat evett.

20141211_181446_lls_1_.jpgA Demel karácsonyi kínálata

A nassolást vezeklés követte. Napokon át koplalt, magát intenzív tréninggel sanyargatta. A torna, a lovaglás és a hosszú gyalogséta, mi a kilókat hamar lefaragta, napirendjének egyébként szerves részét képezték. Bár a kor ideálja a testesebb alkat, Sisi élete végéig karcsú maradt. Alakjára kínosan ügyelt. Eretnek, korát meghaladó, modern gondolat volt ez akkoriban. A fitness – ahogy ma mondjuk -, pláne nők körében, senkinek nem jutott eszébe. Nem volt megszokott, hogy egy királyné gimnasztikára alkalmatos eszközökön rendszeresen testedzést végezzen és már-már kórosan alacsony testtömegindexszel rendelkezzen (akkor még ezt nem is számolták, de mi ismerjük Sisi súlyát és magasságát). A testtömegindexe fiatalon 19 és 24 között mozgott, 45 felett pedig 22-27 közé emelkedett, akár egy szupermodellnek. 

silberhochzeit.jpg

Ferenc József 168 cm volt, 4 centivel alacsonyabb, mint Sisi, de a hivatalos fotókon igyekeztek ezt leplezni 

Sisi kedvenc cukrászdája a Hofburg tövében található Demel volt. A neves K.u.K. udvari beszállító kivált karácsonykor igyekezett az udvar kedvébe járni, és Demel úr egyébként is értette a módját, mivel vidítsa fel búskomor császárnéját. A karácsonyi kekszek, aprósütemények Sisi gyengéi lettek. (Bár a lila fagyi volt a kedvence, karácsonykor a hagyományokat követte.) Gyakori vendég volt a cukrászdában, de ha ideje nem engedte, Demel úr finomságait, nem kis tételben, a Hofburgba kérette.

20141211_181510_lls.jpgA választék nem sokat változott, csak az árak lettek másak

A cukrászdába belépve megállni látszik az idő. A külcsín és a belső a múltat idézi, a monarchia szele, Sisi egykori szelleme lengi be. A felszolgálók fityulát már nem hordanak, mint régen, és már nem beszélnek egyes szám harmadik személyben. A ruháikon viszont nem sokat igazítottak, legfeljebb ezt-azt modernebbre szabtak. A sok finomság látványa és illata érzékeinket bűnös kalandra csábítja, ahogy anno Sisivel is tette.

Frissen készült édességek kelletik magukat közvetlenül a bejárat mellett 

A teasütemények Ausztriában a biedermeier idején jöttek divatba. Azóta sütik, mióta teát és kávét isznak. A Demel ünnepi, top 10-es listáján első helyen szerepelnek. A bécsiek idén több mint egy tonnát rendeltek belőle. 

A Florentiner (firenzei), a mandulás keksz egy időben luxuscikknek számított a cukor és a mandula ára miatt. Sisi egyik kedvence akár ez is lehetett. 40 éves koráig biztos ette, utána a fogai miatt nem tehette. Elfeketedtek és csak pépes ételeket ehetett. Sisit megidézve, íme a Demel főcukrászának, Dietmar Muthenthalernek a receptje.

Hozzávalók: 250 g tejszín, 125 g kristálycukor, 125 g méz, 30 g vaj, 300 g nagy darabos mandula, 200 g kandírozott narancs, 80 g teljes kiőrlésű búzaliszt, 500 g keserű csokoládé

Elkészítés: a tejszínt, a kristálycukrot, a mézet és a vajat felforraljuk, majd a kandírozott narancsot és a mandulát közé keverjük, végezetül hozzáadjuk a lisztet és benne elvegyítjük. (De csak óvatosan, nehogy odaégjen!) Kicsit hűlni hagyjuk, majd kikent, lisztezett tepsibe takaros formákba halmozzuk. 160 fokon sütjük, amikor szép barnára sültek, az alját keserű csokiba mártjuk.

 

A Demel több mint 200 éve őrzi tradícióit, büszke a nevében megbúvó k.u.k.-s cégérre, és nagyon sokat ad a kinézetére. Kirakata élményszámba megy, turisták tömkelege tolong mindig előtte. Az egyik kedvenc fotótéma Bécsben.

Fotó: saját/wikipedia

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt