Kedvezményes múzeumlátogatás Bécsben, 2017-ben

Kis pénz, nagy élvezet. A mottó akár még ez is lehet, ha sorra vesszük, milyen kedvezménnyel vehetünk a bécsi múzeumokba bérleteket.

Azoknak ajánlom, akik rendszeresen, de legalább évente kétszer, háromszor is ellátogatnak Bécsbe, egy-egy kiállítást, vagy múzeumot kipécézve. Az éves bérlettel ugyanis tetemes summát takaríthatnak meg, ráadásul sorban állás nélkül jutnak a kiszemelt helyre be.

jk-940_01.jpg

A világ egyik legjelentősebb múzeuma, a Szépművészeti is kínál ilyet, az idén 34 euróért, mely a kiállítás napjától 365 napon át érvényes. Több mint 29 000 négyzetméternyi kiállítóterem látogatható vele. Az éves bérlet időszaki tárlatokra is érvényes és a Szépművészeti Múzeum valamennyi kihelyezett intézményébe is belépésre jogosít. Az idei év újdonsága, hogy a fiatalokat is a kultúrához vonzza, a 25 év alattiak 19 euróért vehetnek egy egész évre szóló bérletet. A 19 év alattiaknak a belépés változatlanul ingyenes. További kedvezmények: az audioguide-ért félárat számolnak fel, és a vezetések valamennyi intézményben grátisz vehetők igénybe. 

img_0441.jpg

Ráadásul a bérlet nem csak ide érvényes. Szabadon ki-, és bejárhatunk még az Osztrák Színházmúzeumba, a Kincstárba, az Új Várba (Neue Burg), valamint a schönbrunni kastélynál található Hintómúzeumba. Ez utóbbit a Sisi rajongók figyelmébe ajánlom, itt megnézhetik a hintót, mely Sisit Bécsbe hozta és azt is, mely utolsó útjára vitte. Ráadásként egy vidéki kastély is a listára került, mégpedig az Innsbruckban található Schloss Ambras, ha valakinek épp arra lenne dolga, vagy síelés közben beiktatja. Részletek: https://www.khm.at/entdecken/angebote/die-jahreskarte/

img_7216.jpg

Az Albertinát nem kell bemutatni, megnyitása óta 7 millió ember látogatta már meg. Dürer híres nyula mellett itt található a világ egyik legnagyobb grafikai gyűjteménye, állandó tárlata, mely 300 remekművével Európa legjelentősebb privát gyűjteménye, is párját ritkítja, arról nem is beszélve, hogy időszaki kiállításai mindig tartogatnak meglepetéseket.

img_7227.jpg

A múzeum 60 euróért éves tagságot kínál, az ugyanazon lakcímen bejelentett társnak 45 euróért ad kedvezményesen bérletet. Diákoknak, 26 éves korig, éves és féléves belépést ajánl, melynek ára 30, illetve 15 euró. Mindezért szabad bemenet 365 napon át, nincs sorban állás, 10% kedvezményt ad, ha a boltjában valamin a szemünk megakad, és ugyancsak engedménnyel kölcsönzi az audioguide-okat. Részletek: http://www.albertina.at/en/friends/membership

img_7358_1.jpg

Idén a Belvedere is csatlakozott az éves bérletet kibocsájtók köréhez. Első alkalommal kínálja látogatóinak a lehetőséget, hogy a vendégek a múzeumaiba gyakrabban és költséghatékonyabban visszatérjenek. 39 euróért a vásárlástól számítva 365 napon át 4 múzeum 20 kiállítására invitál. A bérlet a következő helyekre érvényes: Alsó- és Felső-Belvedere, a 21-es Ház, valamint ideveszik még a Téli palotát. 19 éven aluliaknak a belépés valamennyi intézménybe ingyenes. 

img_0530_1.jpg

Savoyai Jenő herceg nyári rezidenciáját halála után Mária Terézia vette meg, aki galériát helyezett el benne. A század végén a trónörökös, Ferenc Ferdinánd is lakta. Felső részében az osztrák művészet legjelentősebb alkotásait csodálhatjuk meg, itt van Klimt Csókja és Judith című alkotása, valamint Schiele és Kokoschka több munkája. Az alsó részben és az Orangerie-ben időszaki tárlatokat rendeznek. A 21-er Haus a modernnek ad helyet, a Téli palotában, bent a belvárosban, is évente több kiállítást rendeznek. Részletek: https://www.belvedere.at/jahreskarte

img_0181_1.jpg

A sorból a Múzeumi Negyed neves kiállítótermei sem maradnak ki. A Leopold Múzeum bérlete 49 euró, diákoknak, 28 éves korig, 34 euró (http://www.leopoldmuseum.org/de/tickets/preise). A Kunsthalle Wien nagyon kedvező áron, mindössze 19 euróért kínál éves belépőt a tárlataira, mely egyben meghívót is jelent rendezvényeire és szimpóziumaira. (http://www.kunsthallewien.at/#/en/visit/annual-ticket)  A MUMOK több újdonsággal is előrukkolt idén. Az éves bérletét 28 euróért árulja, és számtalan kedvezménnyel is megtoldja. Invitál a rendezvényeire, meghív a mozijába és fél áron kínál jegyet a kísérő személy számára. Részletek a weboldalon: https://www.mumok.at/en/annual-ticket.

img_0457.jpg

img_2641_2.jpg

Valamennyi bérlet névre szóló és személyigazolvánnyal érvényes. Érdemes átgondolni, melyik múzeum mennyit ér meg.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt