150 éves a zene szentélye, a Musikverein Bécsben

Idén 150 éve, hogy megépült a Musikverein épülete, köszönhetően a bécsi Zenebarátok egyesületének, mára ez a világ egyik legismertebb koncertterme.

Nagy nevek adtak benne hangversenyt, Brahms, Schönberg, Bruckner, Mahler gyakori vendége volt az épületnek. Azóta is tódulnak ide a világhírességek, a Musikverien aranytermének egyedülálló akusztikája ellenállhatatlan mágnesként vonzza őket és a közönséget. Zsúfolásig telik a ház, amikor fellép egy-egy sztár. De ki gondolná, hogy e különleges hangzás nem tudatos tervezés, hanem a véletlen műve. 150 éve, amikor a ház épült, a hangzás, az akusztika kialakításának még nem volt tudományos mikéntje, így a szerencse, vagy a sors keze játszott abban közre, hogy a világon szinte egyedülálló lett abban a bizonyos, világhírű Aranyteremben a hangok csengése. De hogy is került a zene szentélye a térre.

A koncertterem megépítését a bécsi Zenebarátok egyesülete szorgalmazta. Az egyesületet egyébként 1812-ben Joseph Sonnleithner alapította, aki nem más, mint Beethoven kebelbarátja, aki egyetlen operájának, a Fideliónak a librettóját írta, aki egyben a neves drámaíró, költő, Franz Grillparzer nagybátyja, és aki nem mellesleg Schubertet is barátjának tudta. (Fotó: ©wikimedia)

A zenebarátok 1831-től szerveztek koncerteket, méghozzá a Tuchlauben 12. számú épületben, ám ott csupán 700 ember fért el. A hangversenyek oly népszerűségnek örvendtek, hogy hamarosan kinőtték a koncerttermet, és új lehetőség után néztek.  1863-ban Ferenc József felajánlott egy telket, a Karlsplatz és a Ring mellett, hogy a Zenebarátok oda építkezzenek. Ennél több biztatásra nem is vártak, építkezésbe fogtak, a tervezéssel, a munkálatok vezetésével a sztárépítészt, Theophil Hansent bízták meg.

Hansen, amikor az épületet klasszicista stílusban, ókori görög templomot formázva megálmodta, még azt sem tudta, mi fán terem az építészeti akusztika. A téglalap alakú Aranyterembe jócskán kerültek szobrok, üregek, ám végül a munka tökéletesre sikeredett. Hansen a megérzéseire hagyatkozott, amikor a termet téglalap alakúra kalkulálta (cipődoboz-elv), kevés benne a hangot elnyelő felület, és a visszhang is csupán 2 másodperces, ennyi idő alatt jut el a közönséghez, majd vissza, ami a hangzást egyáltalán nem csorbítja, sőt, tökéletesre csiszolja. (Fotó: © musikverein.at)

A terem nagysága, a benne lévő ülő- és állóhelyek száma ideálisan passzolnak egymáshoz. Valamennyi helyről ugyanaz a hangzás éri el a füleket, hátrányt senki nem szenved. A nagyteremben 1744 széket helyeztek el, és 300 ember hallgathatja állva a koncerteket. A kisebb terem 600 férőhelyes, és nincs benne állóhely.

A zene szentélyét 1870-ben vízkereszt napján ünnepélyes koncerttel avatták fel. A méretek a monarchiához méltóra sikeredtek, kapott benne császári lodzsa is helyet, és mellette az arisztokraták is elfértek. Minél közelebb foglalt helyet a császárhoz az uraság, az jelezte megbecsültségét és rangját. Volt tülekedés rendesen, hogy ki hol kapjon helyet. Ami a tülekedést illeti, ma is nehéz egy-egy sztár fellépésére jegyet szerezni. Ám ha ügyesek vagyunk, az előadás kezdete előtt, állójegyet kifoghatunk, méghozzá megfizethető áron.

Az épületet látogatni is lehet, különböző nyelveken szerveznek vezetéseket. Én már jártam ilyenen, szerintem érdemes megtekinteni legalább egyszer. Ha másért nem, hogy lássuk a híres-neves Aranytermet. Bent fotózni ugyan nem lehet, de viszünk magunkkal így is szép emlékeket.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt