5 kiállítás, amit érdemes megnézni ősszel Bécsben
Bécs legendásan jó kiállításoknak ad otthont. Több mint 100 múzeumában mindig találunk figyelemreméltót. Még van bőven időnk, hogy az ősz legjobbjait megnézzük. Most a sok közül kiemelek ötöt.
Albertina – Bruegel – A világ rajzai
Pieter Bruegel a 16. század legnépszerűbb flamand festőjének életéről keveset tudunk. Nincsenek pontos adatok sem a születési évéről, sem a családjáról, sem arról, hogy mestersége fortélyait kitől leste el. Kalandozásai során több helyen megfordult, Antwerpenből indult, eljutott Szicíliáig, Rómában egy évet időzött, mígnem megnősült és Brüsszelbe költözött. A szakirodalom a paraszti élet, a vidék festőjeként tartja számon, pedig ő ennél sokkal több volt. Kortársai elismerését főként rajzaival vívta ki, melyek értéke már életében is a legjobbakéval vetekedett. Ő volt Hieronymus Bosch felfedezője, kinek stílusa erősen hatott az övére. Képeit nézegetve órákra elvész az ember a részletekben. Hogy korának mennyire elismert művésze volt, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy II. Rudolf osztrák császár műveire szemet vetett, és felvásárlásba kezdett. Bár a tranzakció nem sikerült, a mester több műve így is Bécsbe, a császárhoz került. A tárlat Bruegel érzékeny, minden részletre kiterjedő művészetébe kalauzol el. Művei ma is beszédesek, mondanivalóval telik.
A tárlat 2017. december 3-ig látogatható.
Albertina –Raffaello rajzai és képei
Ugyancsak itt, az Albertinában csodálhatjuk meg Leonardo da Vinci és Michelangelo mellett a reneszánsz géniuszaként emlegetett Raffaello remekműveit. Ausztriában első alkalommal kerül ilyen átfogó tárlat a nagyközönség elé. A művészettörténet egyik legkiemelkedőbb mesterének 130 rajzát és 18 festményét csodálhatjuk meg, nyomon követve egy-egy mű alkotásának fázisait, részleteit. A különböző anyagok használatával készült remekművek bepillantást engednek Raffaello sokszínű művészetének rejtelmeibe, és végigkalauzolnak a mester alkotói korszakain, a korai umbriaitól kezdve, a firenzein át, a rómaiig. A nagyon fiatalon, 37 évesen elhunyt zseni, akit a szépség és harmónia festőjeként emlegetnek, nemcsak kortársaira, a művészeti akadémiákra hatott évszázadokon át, de műveinek üzenete a ma emberéhez is eltalál. Raffaello azon művészek egyike, akit már fiatalon elismertek, és akit életében is dicsőség és népszerűség övezett. A tárlatra az Albertina tulajdonát képező rajzok mellett, olyan neves intézményektől, mint az Uffizi, a brit Royal Collection, a British Múzeum, a Louvre, a Vatikáni Múzeum és az oxfordi Ashmolena Múzeum, is kölcsönöztek műveket.
A tárlat 2018. január 7-ig látogatható.
Belvedere – A kor ereje (Die Kraft des Alters)
A 21. század egyre égetőbb kérdése a társadalom elöregedése, az idősebb generáció szerepének csökkenése, nemcsak társadalmi, de akár kulturális, marketing értelemben. A korral való küzdelem viszonylag korán kezdetét veszi, már a 30-asokat is ránctalanító krémekkel bombázza a kozmetikai ipar, azt sugallva, hogy ráncokkal kevésbé piacképes az ember. Vajon a társadalom ott húzza-e meg az öregkor határát, ahol a psziché és a test? Vajon mostanság milyen az idősebb generáció társadalmi megbecsülése? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vizsgálnak egyre intenzívebben a kulturális gerontológusok és a tárlat is e köré szerveződött. A kiállított műalkotások arra fókuszálnak, hogy az életkor miként integrálódik és lesz a társadalom, illetve életünk természetes és elfogadott része. A múzeum saját tulajdonában lévő alkotásai mellett számos hazai és külföldi múzeumtól is kölcsönzött műveket. Többi között Lucian Freud, Alex Katz, Anastasia Khoroshilova, Gustav Klimt, Maria Lassnig, Annie Leibovitz, Pablo Picasso, Henri de Toulouse-Lautrec remekeit csodálhatjuk meg a kiállítótermekben. (Foto: Martin Url/© Bildrecht, Wien, 2017)
A kiállítás november 17. és 2018. március 4. között látogatható
https://www.belvedere.at/kraft_des_alters
Kunsthaus – A természet víziói (Visions of nature)
A Kunsthaus Wien, a Hundertwasser Múzeum felett székelő kiállítóterem tárlatának a művészet és a természet a témája, egy egészen különleges és felettébb aktuális megvilágításban. A csoportos kiállítás első ránézésre nagyon szép. Pont olyan, mint az instagram-áradat világában feltöltött képek, ahogy az ember „lelövi” a természetet, a virágmezőket, a napfelkeltét, a teliholdat, a vízeséseket, az erdőt, a virágos rétet. Épp olyan, ahogy a paradicsomot szebb álmainkban magunk előtt látjuk. A tárlat persze ennél komolyabb kérdéseket feszeget, hogy például képes-e még az ember, a tornádók, a cunamik, a természeti katasztrófák, a klímaváltozás és környezetszennyezés mellett, élvezni a természetet. Meglátjuk-e benne az eredendő szépséget, anélkül, hogy ne éreznénk magunkat bűnösnek. Az ember és a természet viszonya folyamatosan változik. Erre a változásra reflektál 25 osztrák és külföldi művész fotográfiája és videóinstallációja.
A tárlat 2018. február 18-og látogatható.
https://www.kunsthauswien.com/de/
Wien Múzeum – Az egész Bécs – egy poptúra (Ganz Wien- Eine Pop Tour)
Bécs a zene városa. Unalomig elcsépelt szlogen, de egész más lesz az olvasata, ha a könnyűzene, a pop, a beat kerül a fókuszba. Annak a generációnak a múltja, melyet olyan nemzetközileg is ismert nevek jellemeztek, mint Georg Danzer, Falco vagy Wanda. Túrára, nem is akármilyenre hív a Wien Múzeum tárlata. Az ötvenes évektől kezdődően járja körbe a könnyűzene történetét, olyan szórakozóhelyeket, diszkókat, mulatókat mutat be, melyek egykor a pop fellegvárainak számítottak, és minden eléjük gördülő akadály, ellenkezés dacára terjesztették és játszották a popzenét. Helyek, melyek ma már részben megszűntek, máshová tették át a székhelyüket, de szerepük az új zenei irányzat elterjesztésében és térhódításában elévülhetetlen. Bécs éjszakai életének egy szelete tárul elénk, azokból az időkből, amikor az újfajta zenei kultúra épp csak szárnyait bontogatta, hogy aztán Bécset maga alá gyűrje, meghódítsa. Egyszer Falco, az osztrákok világsztár ikonja, valahol azt írta: „keress ott, ahol zene szól.” A tárlat a múltba visz vissza, oda, ahol valamikor nem is akármilyen zene szólt. (Fotó: ©Didi Sattmann)
A tárlat 2018. március 25-ig látogatható.
A barokk szupersztárja, Rubens ad randevút a művészetkedvelőknek Bécsben. Korának meghatározó, Rembrandt mellett legkiemelkedőbb művésze volt a flamand festő, kinek munkásságába most közelről is bepillantást nyerünk. Rubens, aki nagyon tudatosan festett, akit a nagy elődök inspiráltak, aki gyűjtötte a rajzokat, a szobrokat, hogy különböző aspektusokból, sajátos szemléletével újra formázta azokat, folyamatosan és kitartóan új színeket keresett, mígnem saját egyéni stílusára, képi világára rálelt. A zseni mester nemcsak kortársaira, de az európai festészet fejlődésére is nagy hatást gyakorolt. A tárlaton rajzok, olajvázlatok, táblaképek, és festmények, összesen 120 műalkotás látható. A Rubens kreativitására fókuszáló bemutatón, melynek címe: Az átváltozás ereje, többi között olyan hátborzogató, hatásos festménye is megcsodálható, mint a Medúza fej. A múzeum 70 alkotást kölcsönözött a kiállításra, többi között olyan neves intézményektől, mint a madridi Prado, a szentpétervári Ermitázs, a washingtoni National Gallery of Art. A kiállítás, melyet a neves Städel Múzeummal karöltve rendeztek, jövőre Frankfurtban lesz látható.
A tárlat 2018. január 21-ig látogatható.
Fotó: saját
Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt