Egy osztrák sikertörténet, melynek szálai Magyarországra vezetnek

Három betű, mely kultikus édességet fed. A retró őrület továbbra is bent tartja a boltokban a PEZ-t.

Olyan, mint a mesében a PEZ világraszóló térnyerése. Ahhoz, hogy több nemzedéket megbolondítson, kellett hozzá egy remek érzékkel megáldott üzletember, egy irigylésre méltó reklámmarketing, kreativitás és szerencse, így lett a végtermék milliók kedvence. A fél világ rajong még ma is érte, kultikus márka lett belőle. A retró-trend kifejezetten jót tesz a PEZ-nek, nem mintha e nélkül nem menne, az eladás ma is jelentős belőle.

Az állítólag függőséget is okozó cukorkáról készült már film, írtak róla könyvet, adagolójával az online portálokon még ma is kereskednek vele, sok a megszállott gyűjtő világszerte. Mondják, még az eBay is ennek köszönheti beindulását, de persze ez csak mese. Az viszont nem, hogy egy egykori reklámplakát a Dorotheum akcióház árverésén talált új gazdát. Sikerét kutatták már többen, de úgy fest, megismételhetetlen.  (Fotó: ©Dorotheum)

A történet 1927-re nyúlik vissza, méghozzá Felső-Ausztriába. Ekkor és itt dobta ugyanis piacra III. Eduard Haas az eredetileg borsmenta ízű aprócska, szopogatnivaló cukorkát, mely a dohányzás elleni küzdelem jelképeként szolgált. A reklámkampány szlogenje is erre rímelt: dohányozni tilos, PEZ-t szopogatni ajánlott. (Fotó: ©https://int.pez.com/en/Home)

Az első, cukorkát tartalmazó adagoló 1948-ban került forgalomba, méghozzá öngyújtó formában. Ráadásul aranyozva, hiszen az elit társadalmi réteget célozta. Nem a népnek szánták, kifejezetten jómódúaknak készítették a mentolos cukorkát. Az eredetileg kerek forma ekkor változott téglalap alakúra, hogy beleférjen az aranyozott öngyújtóba, melynek kialakításánál az is fontos szempont volt, hogy egy kézzel tudja használni, adagolni a fogyasztó.(Fotó: ©https://int.pez.com/en/Home)

A cukorka nevét a borsmenta német megfelelőjéből, a Pfefferminz-ből rakták össze. Egészen leleményes, egyszerű a kiejtése, könnyen megjegyezhető, és semmilyen nyelven nem értelmezhető, bár akkortájt nem gondoltak vele, hogy ennek bármikor lesz még jelentősége. De lett, hisz ez az apró, szopogatnivaló ezzel a mozaikszóval indult hódító útjára. (Fotó: ©https://int.pez.com/en/Home)

Amerikát a ’80-as, ’90-es években vette célba, de a tengerentúliak nem ugrottak a mentolra. Ám ekkor jött az ötlet, ki kell bővíteni a célközönséget, innen pedig már csak egy lépés lehetett, hogy bevezessék a gyümölcsös ízeket, és kínálják gyerekeknek a PEZ-t. És már az sem volt kérdés, hogy az öngyújtó formát felváltja egy játékra hajazó adagoló. A Disney lett erre kapható. Nem volt nagy rizikó, tuti siker lett a játék és a finomság kombo. 1500 féle adagolót dobtak egyszeriben piacra, az adagoló-gyűjtőszenvedély ekkor csapott a magasba, nem volt ember, aki magának ne akart volna. A cserebere népi őrültté lett, de mostanra némiképp elcsendesedett.

Ma legalább 60 országba jut el a PEZ, és több mint 4 milliárdot fogyasztanak belőle évente az emberek. Ennek egy részét Magyarországon, a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorján gyártja a cég. Nos, ennyi a magyar kötődés.

Fotó: saját és weboldalak

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt