Az éden neve: Vanini

Hát ideértek végre Bécsbe, méghozzá a Herrengasse elejére. Ott nyitottak boltot, ott kelletik magukat a finomságok.

Hangulatos filiálét nyitott a Vanini Svájcból. A pontos elnevezés ott virít a portál tetején: Vanini, svájci csokoládé, 1871. Nem aprózta el a helyet, a legelitebb környékre telepedett. A Hofburg tövében nyitott üzletet, hírnevéhez méltóan felkapott és csöppet sem olcsó negyedben.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy Svájc a csoki hazája, pedig nincs is ültetvény, és kakaóbab sem terem az alpesi országban. Van ellenben finom forrásvize, jól menő kereskedelme, évszázados hagyománya, szóval a csokigyártás a kisujjában.

A csokik között is van prémium kategória. Aki ezt eddig nem tudta, látogasson el a Vaniniba. Megkapó már maga a hangulat. A mesteri dizájn csábítóan hat rám, semmi hivalkodás, egyszerű és elegáns. Katonás rend a polcokon, no de egy svájci cégtől az ember mi mást várjon.

Áttetsző pult csalogat kedvesen, benne ezernyi apró praliné lapul édesdeden. Vonzó látvány, épp olyan, amilyenre csurran a nyál. Nem vagyok egy nagy csokifan, de ez egyszerűen ellenállhatatlan. Levett a lábamról a kínálat, vágyaimnak csupán a pénztárcám vetett gátat.

A kávé is remek, sokáig melengette íze a nyelvemet. Az egyedüli gondom csupán annyi, nincs szék, mely marasztalna, hagyna időzni, kedvemre szemlélődni.

A Vaninit sokan mondják olasznak, amiből annyi igaz, hogy a céget a 19. század közepén Vittorio Vanini vette át, és csinált belőle idősebb fia, Guiseppe, világmárkát. Méghozzá Luganóban, Svájc legnagyobb olasz lakta városában. 1871-et írtak, amikortól hódító útjára kelt a Vanini család terméke és világhírű brand lett belőle. A minőség mindenekfelett, mert ezt fizetik meg az emberek, hangoztatta Guiseppe, miközben különleges kreációit keverte. (A képen az alapító és neje, ©www.vanini1871.ch)

A kézzel készült pralinék, táblákba rendezett csokik mellett van itt ám fagyi is. Tradicionális olasz, művészi kivitelezésben, precízen lehűtve.

Kifinomult ízek, elsőrangú termékek, minőségi hozzávalók, ez az, amire az ember foga fáj. Csak ne lenne ilyen magas az ár. A csoki megédesítette a számat, azóta sem hagyja nyugodni a fantáziámat. Magához láncolt örökre, biztos, hogy visszajárok majd ide időről időre.

Fotó:saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt