Egy város, ahol a kútból is bor folyik – íme, Retz, Weinviertel székhelye

Bor, mámor, toszkán hangulat, de ne tévesszen senkit meg, ez nem Itália. Mediterrán báj és kellem egy Alsó-ausztriai városkában, Retzben. Itt van Bécstől nem messze, mintegy 80 km-re.

Hogy mi vonzott ide? Máris sorolom. A város középkori miliője, hogy itt van Ausztria legnagyobb és legszebb piactere, hogy talpam alatt 30 méter mélyen kanyarog Közép-Európa legnagyobb borpincéje, melynek búfelejtője igen kapós, idestova 500 éve. Ja, és van egy szélmalma is, mely a város egyik jelképe. Ennyi minden egy helyen, ezért megérte felkerekednem.

Retz. Ízlelgetem, kóstolgatom e nevet, nyugodtam tehetem, hisz e tevékenység errefelé nagyon is bevett, lévén Retz 16 ezer hektáros szőlőültetvényével az ország legnagyobb borvidékének, Weinviertelnek a székhelye. E bájos település a már 11-12. században jelentős kereskedelmi útvonalak kereszteződésében állt, így nagy volt az öröm, amikor 1458-ban III. Friedrich (Frigyes) császártól a gabonával és borral történő kereskedés előjogát megkapták. 30 évvel később, amikor Mátyás serege a várost elfoglalta, e kiváltságot még ő sem bolygatta. A virágzó borkereskedelem jólétet teremtett, gazdagodtak a lakosok, virult, szépült a város.

Ekkor kerültek ide olyan reneszánsz stílusban épült gyöngyszemek, mint a Verderber- ház és a Sgraffitohaus. Bájos tere, mely barokk, biedermeier és velencei reneszánsz épületekkel van tele, mediterrán hangulatot varázsol Weinviertel tartomány székhelyére. Bár a történelem viharait az itt élők sem úszták meg, leigázták őket a husziták, aztán házaikat a svédek szinte porig rombolták, ma ebből már hál’ istennek nem érződik semmi, a város újra tudott éledni.

De nemcsak Mátyás király járt erre, a városi történész egy másik híres magyar nevét is feljegyezte. Liszt Ferenc volt az, aki Retzbe látogatott és az itt élőknek egy koncertet adott, így tiszteletből emléktáblát kapott.

A városháza épületét se hagyjuk ki, már csak azért sem, mert a tornyából pazar panoráma tárul fel. Kössük fel a nadrág szárát, mielőtt a mászásnak nekivágnánk. 7,3 méter magas a torony, ahová 128 lépcsőfokon sikerült feljutnom. Nektek is ajánlom.

Ha kigyönyörködtük magunkat, megcsodáltuk a várost alulról, és felülről is, épp ideje alámerülnünk, a talpunk alatt húzódó járatokat felderítenünk. Hogy merülni csak a vízben lehet? Igen, volt itt egykor az is, rengeteg. A tenger szele sem ér már el ide, pedig egykor a város helyét nyaldosta sós vize. De ne szaladjunk ennyire előre.

Először is ereszkedjünk a mélybe le, hisz talpunk alatt lapul Ausztria legnagyobb történelmi borpincéje. A 13. századtól kezdve ásták a retziek a tengeri homokba járataikat, mára persze ezzel már felhagytak. A Retzer Erlebnis Kellert, a retzi élmény-pincészetet Közép-Európában a legnagyobb borpincéi közé sorolják, melyben 21 km hosszan húzódnak a helyenként 30 méter mélyen található zegzugos járatok. Megvan már vagy 500 éve, hogy ez a környékbeli borok tárolóhelye.

És hogy mitől különleges? Attól, hogy lent a mélyben tengeri homokba vájt járatokat találunk. Történt ugyanis a miocén korai szakaszában, úgy 20-25 millió évvel ezelőtt, hogy a tenger hullámai épp ezen a helyen csaptak magasra, és hordták az üledéket, a homokot a talajra. És hogy ez valóság és nem legenda, ennek magam jártam utána. A végeláthatatlan labirintus egyik szegletében, viszolygásomat legyőzve a sósnak mondott homokbuckát megnyelveltem, hogy bizonyítékot szerezzek, ha már egyszer egy ilyen hihetetlennek tűnő tényt papírra vetettem.  Bizony sós lett a nyelvem, miután a homokot megízleltem.

A pincéket egyébként a helyi lakosok folyamatosan bővítették, vagy vízszintesen ástak, vagy a mélyben még 1-2 emeletet kivájtak, ahogy fejlődött a borkereskedés, lett egyre nagyobb a pincerész. A tájékozódást az utcákra, kertekre kifutó szellőzők segítették. Akad olyan pince, melynek 460 méter a hossza, vagy olyan, mely lábunk alatt csupán 80 centire van. (Attól nem kell tartani, hogy beomlik, hisz 600 éve állja a sarat.)

Ha ezzel is megvolnánk, ajánlok még egy sétát. A várostól pár száz méternyire áll Retz egyik jelképe, a még ma is működő szélmalom. Szőlőskertek mentén visz az utunk, de oly sokat nem kell bandukolnunk. Az első, fából készült változat 1772-ben, mint bakos-malom épült meg, ám azt lebontották, és helyére 1853-ban újat emeltek, ezt a ma is látható szerkezetet.

Történt egyszer, hogy egy holland malomépítő mester – aki egyébként tudását magyar honban mélyítette el -, jelentkezett a város vezetésénél, hogy ő bizony működőképessé teszi ezt a bonyolult szerkezetet, ha a város állja a költségeket. Így esett, hogy az 1924 óta műemlékvédelem alatt álló malom mára működőképes lett. Ha jó a szélviszony, vagy befizetünk egy vezetésre, a lapátokat a széljárásnak megfelelően felhelyezik és a malmot bemutatás céljából rövid ideig üzemeltetik.

És hogy hol van az a bizonyos kút, kettő is, amelyikből dől a bor? Nos, a város terén látjuk azokat a bizonyos kutakat, melyek „okádják” a borokat. Természetesen nem minden nap, csak akkor, amikor eljön a szüreti időszak, hisz a mulatságok erre a bohókás italozásra jó alkalmat adnak. Borban gazdag vidék ez, Retz pedig a láncon a gyöngyszem, ahol egy évben egyszer bárki grátisz ihat. Az egyik kút vörös bort ont magából, a másik pedig fehéret. Óvatosan kóstolgassunk, és vigyázzunk, hogy a visszaútra rátaláljunk.

Fotó:saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt