Az egyvonalas figurák sztárja – Keith Haring az Albertinában

Elég nagy a felhajtás. Mindenütt KH rajzait nyomják. Nem érdemtelenül bolydult fel a város, az Albertinában pazar kiállítást láthatunk.

Ugye mindenkinek megvan? Ismerősen köszön vissza. Csíkos emberkéi esetlenek, de mindig a fejükre esnek és igen szerethetőek. Pont, pont, vesszőcske, sok-sok pont és vesszőcske, ebből lesz az emberke, a kutya, a farkas, egyszóval KH védjegye.

Némelyik rajza olyan, mintha magam rajzoltam volna. De nem, mégsem. Az egyszerű vonalak tele vannak néha burkolt, máskor egyértelmű és közérthető mondandóval. A kutya szeret, harap, szelíd és vad, attól függően, milyen kontextusban jelenik meg. Az üzenetek nem bonyolultak, inkább elgondolkodtatóak. Nem véletlenül szerette meg az utca, pontosabban a metró népe, merthogy onnan, alulról indult a karrierje.

A ’80-as években New Yorkba érkezik egy kis ember, aki alig 19 évesen. Tombol benne a vágy, hogy kiadja tudását. Rajzolni szeretne, de nem talál megfelelő platformot, hogy gondolatait kifejezze. Ahogy járja a metrót, szemébe ötlik egy fekete tabló, amire rajzolni lehet. És a plakátokon is akadnak szabad helyek. De gyorsan kell cselekednie, mert akit nyakon csípnek, jaj annak, nem szabad rongálni a közfalakat, mert elvisz a rendőr, ha rajtakap. Nem marad sok ideje, kezét fel sem emelve, csak húzza a vonalat, amiből hol emberforma, hol egy kutya, hol pedig egy farkas kerül a fekete táblára, a falra, a plakát üresen tátongó sarkára.

Belepi az aluljárókat, egyszerű, megfogható és közérthető formákkal. Megkedvelik, hozzászoknak, egyre többen és gyakrabban keresik a figurákat. Mosolyt csal az arcokra, később aztán felfigyelnek a mondandóra.  1980 és ’95 között több ezer rajzával lepi el a metró mélyét és örvendezteti meg az utca emberét.

Ilyen lentről, a földalatti világából kevés művész kezdte, és keveseknek sikerült, kivált ilyen fiatalon bekerülni az amerikai művészvilág meglehetősen zárt, elit körébe. Keith Haring mindössze 22 éves, amikor befut, amikor hívják jobbra, balra, a legmenőbb galériák kiállításaira, megnyitókra, mi több, huszonévesen hivatalos elismerést is kap.

Egyre felkapottabb és népszerűbb lett, miközben alkotásain ugyanazokról a dolgokról értekezett, a kisemberről, a bőrszíntől független szeretetről, az ölelésről, az emberi kapcsolatok, az együttlétek milyenségéről, angyalokról, szörnyekről. Andy Warholt barátjának tudta, több portrét is rajzol róla. A ’80-as évek fogyasztói társadalma elé állított tükörképet, különféle társadalmi gondokra hívta fel a figyelmet, olyanokra, mint a szegénység, az éhínség, no és érintettsége okán, az AIDS. Igazságot szolgáltatott, és hatással volt.

Hogy homoszexuális, abból sosem csinált titkot, másságát már akkor nyíltan vállalta, amikor a sztárok körében a „coming-out” egyáltalán nem volt „divatban”. 1990-ben fiatalon, 31 évesen, AIDS-ben hunyt el. Rövid életet élt. Arra viszont volt ideje, hogy a művészettörténetbe magát maradandóan bevésse. Keith Haringet az utca népe ünnepelte, ők emelték magasba, mígnem hivatalosan is felkerült a piedesztálra. A képei ma sokat érnek, a csúcsot egy tavalyi árverés jelentett, ahol a Sotheby’s New Yorkban az egyik cím nélküli képét kínálta eladásra, melynek ára felugrott 6,5 millió dollárra.

Idén lenne 60 éves. Ez az apropója az ittlétnek. Jellegzetes, egyedi képeivel az Albertina tárlatán június 24-ig ismerkedhetünk meg. A kiállítás címe: Kaith Haring. The alphabet

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt