A bécsi nemzeti, egy hely, ahol minden boldog véget ér

Tudta, hogy egy időben minden színházi előadásnak csak boldog vége lehetett? És hogy erre külön kifejezés is született? A Wiener Schluss, a bécsi befejezés, Happy endet jelent.  

Ha egy bécsi azt mondja, megy a Burgba, senki sem gondol a Hofburgra, mindenki tudja, a legendás  Burgtheater, Európa második legrégebbi, a német nyelvterület legjelentősebb színpada az est célja. Ez az osztrák nemzeti, még akkor is, ha a vár nevet viseli, ezzel utal elődjére, a Hofburgban lévőre, mely a Bécsi császári és királyi udvari színház a vár mellett (k.k. Hoftheater nächst der Burg) névre volt keresztelve. A pompás épület a Rathaussal épp szemben, az Universitätsringen állítja meg az embert. (Kép: egészben)

A falak sokat megéltek. Mindent jelentő deszkáin egykor a császárit szerető, Ferenc József kedvese, Katherina Schratt is fellépett. Itt fütyülték ki Thomas Bernhardot, itt volt a nagy botrányt kavart darabja, a Hősök tere (Heldenplatz) bemutatója. Innen indult számtalan sztár, köztük a Mephistóból nálunk is jól ismert, Klaus Maria Brandauer karrierje. 

A Burg történetének eleje a barokk időkre nyúlik vissza, amikor is a színházat felettébb kedvelő Mária Terézia a Hofburg báltermét színházzá alakíttatta. 7 évbe telt, mire a munkálatokat befejezték és a múzsák a termet ellepték. Egyedülálló, fából készült konstrukciójának köszönhető páratlan akusztikája. A császári apartmanokból egy földalatti folyosó vezetett a főúri lodzsába. Így lett nemzeti színháza, de nem a népnek, hanem az arisztokráciának, az elitnek. Miután kinőtte a főúri sereg, egy nagyobb megépítése mellett döntöttek. 

Eleinte ez is az arisztokrácia privilégiuma volt. Olyannyira, hogy a császári páholyba külön lépcső vezetett, méghozzá a jobb oldali, az úgynevezett császári (Kaiserstiege), a bal oldali (Erzherzogstiege) pedig a többi Habsburgnak volt fenntartva. Középen a nemesek közlekedtek. Így volt ez egészen a 19. századig, bár a „keveredés” akkor is lassan ment végbe, a polgársági réteget nehezen engedték be.

Az új színház egyébként nagyon impozáns lett, telis-tele újításokkal, meglepetésekkel. Ez volt az első monumentális épület, ahová elektromos világítást építettek be. Friss levegő a nézőtérre egy pumpa segítségével a szomszédos Volksgartenből áramlik be. Az akusztikával viszont meggyűlt a bajuk, az 1340 fős nézőteret újra kellett alkotniuk. 

És van még egy dolog, amiről a színház nevezetes. És ez sem mellékes. A két lépcsőház mennyezetének olajfestményeit Gustav Klimt és testvére, Ernst Klimt, valamint Franz Matsch készítette, és ezek egyikén van elrejtve Klimt egyetlen, önmagáról készített képe. Az önarcképet, Molière: Képzelt beteg című darabjának egyik jelenetén akár szabad szemmel is felfedezhetjük, ahogy pózol a lodzsa alatt, másik kollégájával együtt.

Ma 77 színész és közel 500 színpadi munkás dolgozik a színházban. Velük akár a kantinban is összefuthatunk, mely egy kívülállónak mindig izgalmas. Tényleg bennfentes tipp, még a bécsiek közül is kevesen ismerik, de elvileg semmi nem tiltja, hogy egy átlagos halandó belépjen rajta. Ha megéhezünk, vagy egy kávéra vágyunk, vagy csak egy kis színházi miliőre áhítunk, ide akár be is sétálhatunk. Ebédidőben még menük közül is választhatunk. (bővebben erről: itt )

Ja, és hogy mi az a „Wiener Schluss”? II. József rendeletbe adta, nem lehet szomorú befejezése egyik színházi darabnak sem. Sőt, még a bús tartalmat is meg kellett változtatni, hisz a császári nézők szórakozni járnak színházba, nem szomorkodni. Elég sok művet átírtak e rendelet miatt, még Shakespeare-rel sem voltak kíméletesek. Így esett, hogy a Rómeó és Júliának, de még a Hamletnek is boldog vége lett a bécsi Burgban.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt