A bécsi állatkert remek program gyerekkel  

Állati jó hely, ahol különösen gyerekekkel érdekes, de felnőtteknek is üdítő kikapcsolódás a nagyváros lüktető nyüzsgéséből kiszakadni és ezt a Bécsben honoló állatseregletet megcsodálni.

Bár évente több millió ember látogatja, 100 ezer feletti az éves bérletet váltók száma, és előkelő helyen szerepel a főváros leglátogatottabb nevezetességeinek sorában, mégis kevesen érkeznek kifejezetten azzal a céllal a császárvárosba, hogy az állatkertbe jegyet váltsanak. Pedig gyerekkel érdemes, akár egy egész napunk is rámehet. Csak győzzük szuflával az állatseregletet.

IMG_5503

Császári környezet, a schönbrunni kastély parkjából kiszakított, 17 hektárnyi terület, melyen több mint 500 faj több ezer egyede fér el és él egymás mellett békésen. Tűri, hogy emberek hada bámulja, hogy a gyerekek incselkedjenek velük sikongva, és nem mellesleg a bezártság ellenére jól lakottan és otthonosan mozognak tágas kifutóikban.  A Schönbrunni Állatkertet már többször megválasztották Európa legjobbikának. Pedig az nem is volt szempont, hogy az öreg kontinens, jobban mondva az egész világ legrégebbike ez, mi több, az UNESCO világörökség része is lett.

IMG_5207

IMG_5464 IMG_5452

Mária Terézia férje, a természetért rajongó I. Ferenc 1752-ben alapította, mégpedig úgy, hogy Savoyai Jenő Belvedere-ben tartott állatait megvásárolta. Hogy a polgárság is látogathassa az állatseregletet, az még egy kis időbe tellett. Eleinte csak a főúri közönségnek jutott e kegy. Aztán az 1800-as évek elejétől „illő öltözékben” jöhetett a tömeg, méghozzá ingyenesen. És még kíséretet is kaptak a látogatás fejébe. Akkoriban kizárólag kísérettel mehettek a vendégek a parkba be.

IMG_7329

A világháborúk megtépázták az állatállományt, és a létesítmény működését többször veszélybe sodorták, ám a zoo túlélte a vészterhes éveket, és ma már a jegybevételből, valamint a szponzorok nagyvonalú támogatásából saját magát tartja fenn. Az állatkert eseményei pedig folyamatosan lázban tartják a bécsieket, és az újságok címoldalán szerepelnek. Mint például az óriáspanda ikrek, Fu Feng és Fu Ban, akik tavasszal már a szabadba merészkedtek, hogy a külvilággal megismerkedjenek. Íme, az első kúszások, mászások, odakint, a természetben, anyjuk féltő közelségében. (Fotó:Tiergarten Schönbrunn/Norbert Potensky)vagy videó

Évről évre bővül valamilyen állattal a park, hosszú időbe telt, mire ekkorára dagadt. Épültek tágas kifutók, esőerdő-ház, mely megidézi távoli vidékek őserdeinek klímáját, atmoszféráját, van víz alatti világ, ahová kicsi, nagy bekukucskál, meglesve, miként lubickol kedvenc medencéjében a jegesmedve. Van miből választania, és hol mozognia, hisz egész tágas, 1700 négyzetméteres, lett az új, kültéri részleg.

IMG_5433

DSC03343

Van patkányház, ahol számtalan faj vert tanyát, itt tanyázik a szibériai tigris, az elefánt és a víziló is. Ha az állatok bámulásába beleunnánk, több játszótér, tanösvény, császári pavilon, ahol egykor a Habsburgok fogyasztották el reggelijüket, ma pedig a vendégek csitítják itt éhüket, vár ránk. A kisvasút, mely körbevisz a hatalmas kerten, is innen indul.

IMG_5310

IMG_5388

IMG_5328

Folyamatosan fejlesztenek, bővítnek, május 10-én például az új zsiráfpark nyílik meg. Rotterdamból érkezett épp két, kétéves hölgyemény, hogy szórakoztassa a gyerekeket. Apropó, zsiráf. Az első 1828-ban került a császárvárosba, mint az egyiptomi alkirály ajándéka, és nem várt sikert eredményezett. Szinte megőrültek a bécsiek, zsiráfmintás kesztyűket, kalapokat, ruhákat rendeltek, mindenre zsiráf motívumokat tűztek, és „à la girafe” parfümöt szórtak magukra a hölgyek.

1492683479076_c41xmur0

Az egzotikus állatok nemcsak régen, amikor Európában még nem voltak láthatóak, vonzották a közönséget, de ma is mágnesként hatnak az emberekre. Élvezetes program egy családi hétvégére. Különösen tavasszal, amikor még nem tűz annyira a nap, de már kellően meleg van. Csak arra vigyázzunk, nehogy a végére ennyire kipurcanjunk.

IMG_5431

Valamennyi részlet ezen a magyar nyelvű honlapon található:

https://www.zoovienna.at/hu/allatkert-es-latogatok/tudnivalok-latogatok-szamara/

Fotó: saját/honlapok/youtube

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt