A legkisebb utca Bécsben

Közel hétezer utca. Ennyit tartanak számon a császárvárosban. Az Irisgasse arról nevezetes, hogy Bécsben ez a legrövidebb.

Egy utca, ahol senki nem téved el. De hogy is tehetné, amikor csupán 17,5 méter. Fél percbe sem telik, máris túllépünk rajta. Két ház, két fa, két vécé, két betonból készült köztéri ülőalkalmatosság, két kandeláber és egy trafik alkotja. Egy villanás alatt átsiklik a szem rajta.

IMG_9572

IMG_9607

És ugyan ki gondol vele, hogy még ennek is van története. Nem véletlenül kapta az Irisgasse nevet sem. Írisz a görög mitológiában a szivárvány istennője, és egy csodásan illatozó virágot is jelölnek vele. Ehhez képest nem virágboltról kapta az utcácska a nevét, a felirat, a „Zur Irisblume” (az írisz virághoz) egy tiroli család üzletének cégérén ékeskedett. A boltban nem virágot, hanem eleinte gyászkellékeket, majd selymet és divatcikkeket árultak. Az üzletnek ma már hűlt helye, csupán az utca neve miatt maradt fent az emléke.

IMG_9027

Egyébként a történetírók más neveket is feljegyeztek. Volt idő, a 15. század tájékán, amikor az egykor itt húzódó városfalnál álló kapu, a Reflertor, után Refelbühelnek nevezték az utcát. Majd sokáig Adam-und -Eva-Gässelként emlegették, mivel farsang utolsó három éjszakáján, VI. Károly engedélye alapján, ide tömörült a nép, hogy az Ádámot és Évát idéző pajzán előadásokat megnézzék. Ez egészen addig tartott, míg Mária Terézia meg nem elégelte a nyilvános pajzánságot, és végleg betiltotta az erkölcstelen mulatságot.

IMG_9617

Valamikor réges-rég, amikor még a várost nem lepték el a nyilvános vécék, az utcákon úgynevezett madame toilettek lejtettek, akik hatalmas kabátjuk alatt vödröt rejtettek, és ha a szükség úgy hozta, hogy valamelyik uraságra, vagy asszonyságra rájött a dolga, a köpönyeg leple alatt könnyítettek magukon az emberek. A madame toiletteknek a német feltaláló, Berliner Wilhelm Beetz megjelenésével befellegzett.

IMG_9028

Ő ugyanis bécsi magisztrátushoz azzal a kérelemmel fordult, hogy szívesen építene és üzemeltetne nyilvános helyeket, ahová szükségükön könnyítendő az emberek betérhetnek. De hát akkoriban még nem volt ilyen, nem hallott ilyesmiről senki sem, így a város vezetése évekig vonakodott, mire igent mondott. 1883-at írtak akkor. A „Wilhelm Beetz“ néven futó cégnek 1903-ra már 93 piszoárja és 58 vécéje volt. Az Irisgassén lévő ma már műemlékvédelem alatt áll. Ez volt egyike az utolsóknak, melyet a német megépített és üzemeltetett. Egyébként e két toalett hossza épp akkora, mint maga az Irisgasse: pontosan 17,5 méter.

IMG_9030

Az illemhely szellőző rendszerét 2004-ben felújították, és ezek megegyeznek az Otto Wagner által tervezett Bécsi Postatakarékpénztár (Wiener Postsparkasse) épületébe tervezett berendezésekkel.

IMG_9601

Apropó, a sarkon lévő épületen látható egy falfülke, benne pedig egy istenség jelképe. Mindkét kezében virágot tart, mögötte pedig egy szőnyeg teszi színessé a hátteret. A sarkon álló házat 1901-ben Emil Schnizer tervezte.

IMG_9580

Egyébként, hogy legyen összehasonlítási alapunk, a világ legrövidebb utcája címmel egy skót közterület büszkélkedik, melynek mindössze 2,06 méter a hossza.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt