Sörözés Salzburgban, méghozzá egy kolostorban

Salzburg e büszke cím birtokosa. A feszület alatt lerészegedni, de legalábbis kapatosra inni magunkat igazi móka. Frissen csapolt, habzó sört kortyolni, közben a barátok zsebét degeszre tömni, majd jó hangulatban és elégedetten hazatérni, még annak is izgalmas kaland, aki egyébként nem rajongója a habos italnak. Már csak azért is, mert mindez egy kolostorban történik.

Salzburgban a sörfőzés hagyománya ősidőkre nyúlik vissza. Már 743-ban Odilio herceg rendeletbe vette, sört főzni minden halandónak joga. Ez alól a szerzetesrendek sem voltak kivételek. Kézenfekvő megoldás lett ez, hisz böjt idején enni nem lehet, a folyadékbevitel viszont megengedett. A sör erre éppen alkalmas, csitítja az éhet és oltja a szomjat. Így lett a habos nedű folyékony kenyérré a szerzetesek körében.

A vándorok, kik útjuk során hozzájuk betértek, vitték a különleges ital hírét szerte a vidéken. Ettől kezdve eladásra is főztek, ami felvirágoztatta a rendet és megsokszorozta az anyagi erőket. Hogy sörüket a többitől megkülönböztessék, rendjük patrónusának nevére keresztelték. Az Ágoston-rendi barátok sörfőzdéjének eredete 1620-re nyúlik vissza. Azóta készítik serényen és buzgón a habos nedűt, betartva a sörtisztasági rendeletet, mely 1516-ban törvényi erőre emelkedett, és kimondja, a sör készítésének alapanyag a maláta, a komló, az élesztő és a víz lehet. A minőséghez a mönchsi hegyekben eredő forrásvíz is sokat hozzátesz, de az eredeti recept nem ismert. Hétpecsétes titok, idegennek hozzáférhetetlen. 

Tudta, hogy régen a nők dolga volt a sörfőzés, mígnem a férfiak a helyüket végérvényesen átvették? Persze az apátságra ez sosem volt igaz, itt maguk a barátok főzték a habzó italt. A Mülln Kolostor Ágoston-rendi szerzetesinek sörfőzdéjében az Augustinerbrau hagyományos eljárással, kézműves módon, tartósítószer nélkül készül és 50 literes fahordókban kerül a kolostorba, ahol aztán csapra verik és kőkriglikbe öntik. Háromféle is van nekik. A böjti, a karácsonyi és a márciusi friss.

Itt, a kereszt alatt mérik a sört, szoktatva a nyájat a folyékony kenyér élvezetére. A kolostor mérete igen tetemes. Mindent egybevetve 5000 négyzetméteres, évszázadok óta a maláta és a komló jellegzetes szaga lengi be. Hatalmas termeiben 1000 bárányka is elfér, de ha nyit a kerthelyiség kétszer ennyien élvezik a remegő habú, aranyló hűsítőt. Bár ebben a műfajban ez Ausztria legnagyobb sörözője, aki váratlanul, vagy csúcsidőben toppan be, annak nem biztos, hogy lesz helye. Igen felkapott és látogatott. 

A kőkorsó, amibe a sört mérik is a régi időket idézi. Rafinált és különleges, de nem ördögtől való. Nem tud az ember egy cseppet sem mellé löttyinteni, ha a maradék sört igyekszik megfelezni. Titka a formájában rejlik. Úgy hiszem, a szája, mely gömbölyded és csücsörít, a gátja annak, hogy kár keletkezzen, akár egy korty is pocsékba menjen. Van köztük literes és félliteres, melyet használat után ki-ki maga öblöget. 

A hatalmas teremben, melyben festett üvegablak díszíti az ivó és viduló tömeget, középen egy feszület vigyázza és óvja a híveket. Keresztet itt nem vet senki.

A folyosón, mely a söntésig vezet, árusok kínálják a frissensülteket. Van itt kence, vagy tízféle, csülök és perec, minden, ami szívja a sört és csillapítja az éhet. Kinézetre egy csarnokra emlékeztet, úgy emlegetik, ez az ínyencek folyosója. 

Aki viszont helyi és tudja a rendet, vagy az útikönyvekből kellően felvértezett tudással érkezett, az kosárkákban hozza magával a sajtot, a kolbászt, a kenyeret és minden egyebet, amit otthon a hűtő rejtett. Mert ez itt elfogadott és megengedett. Csak a sör az, amiért a vendég fizet. Ez tetszik nagyon a híveknek, remekül kitalálták a szerzetesek.

A helyieknek nem kell az utat mutatni, a város apraja-nagyja ismeri. Nemcsak ivócimborák járnak ide sört inni, de családok gyerekestül, nagyszülőstül ünnepelni, együtt lenni, jót enni, inni és beszélgetni. Bár ez utóbbi a hangzavarban nem egyszerű művelet, de megvan az előnye, ha az ember pihenésre vágyva tér ide be. Az utánpótlással nincs tehát gond. Jó is ez, már kis korban belekóstolni és megszokni, milyen barátokkal és családdal együtt inni és mulatni.

A törzsvendégeknek itt külön hely dukál. A címet ki kell érdemelni, de meg is lehet venni, és akkor felkerül a falra, aki a sört nagy kortyokban fogyasztja. 40 asztal 600 vendég részesül e kegyben. A barátok pedig buzgón oltalmaznak, gondoskodnak, és elrendezik, hogy taxival fuvarozzák haza az elázott nagyivókat.

Innen szomjasan nem távozik senki és barátságokat is lehet kötni. Oldott a hangulat, ez különösen az illemhelyre igaz. Itt aztán sorjáznak az emberek, a forgalomra nincs panasz.

Egyébként Szent Ágoston, kinek tanaihoz a rend csatlakozott és nevét is viseli, a sör egyik védőszentje és valamennyi sörbarát és sörfőző patrónusa egyben.

Fotó: saját, még több a Facebook oldalon 

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt