Advent Bécs mellett, egy fenséges kastélyban, a Schloss Hofban

Ausztria második legnagyobb barokk kastélya vár idén is adventra. Bécstől nincs messze, mindössze 50 kilométerre. Felettébb népszerű a turisták körében.

Tekintélyt parancsoló a mérete, Mária Terézia is kedvét lelte benne. Bár a karácsonyokat nem itt töltötte, a kastélyt minden évben többször is felkereste. Savoyai Jenő nyári rezidenciája egykor fogadásoktól, báloktól volt hangos, most az adventi vásárra érkező sereglettől zajos.

Ahogy belépünk az óriási, 50 hektáros területre, előttünk a kastély elevenedik meg, melyet ilyenkor télen nem innen, hanem az oldalsó kapu felől közelíthetünk meg. A bejárat mellett jobbra rögtön belebotlunk egy aprócska kovácsműhelybe, ahol mesterember szorgoskodik, a rideg vasat meríti a pattogó tűzbe, felteszem, ajándéktárgy lesz majd belőle.

A hatalmas parkban több helyen állítottak fel fabódékat, ahol az árusok mindenféle finomságokat árulnak. Kézműves termékek kelletik magukat, puncsot és forralt bort mérnek, és étekből is jut bőven mindenkinek. Programokat több helyen is szerveznek, a kastély belső udvarán, a gazdasági épületekben, ahová nem mellesleg az árusok is betelepültek.

Az adventi vásár kifejezetten családbarát hely. Mintha a 16 gyermekes Mária Terézia emléke elevenedne meg, mindenütt a gyerkőcöknek kedveznek. Van különleges, ritkán látható retró körhinta, mellette karácsonyi vonat fut a síneken, a jászolban állatok fogadnak, a ritkaság számba menő – egész Európában csupán pár száz él belőle – fehér csacsi is itt várja a látogatókat.

A hátsó épületben külön paradicsomi világ várja a gyerekeket, ahol barkácsolhatnak, süthetnek. A kastélyban bábelőadásokat tartanak, az egykori istállóban falóra pattanhatnak, buckákon „átlovagolhatnak”. Az állatokat lehet simogatni, csak a kecskével kell kicsit vigyázni, játszásiból bököd, és ettől a kisebbek megijednek. Kakasok, pulykák kóborolnak az udvaron, tisztára olyan, mint falun.

A különbség annyi, hogy itt fenségesebb a díszlet. Vajon a gyermektelen és saját neméhez vonzódó Savoyai mit szólna ennyi gyerekhez, hisz az úri lak megépítésének ötlete korának legvagyonosabb hadvezérének fejében született meg. A vidéki pompát ő álmodta és valósította meg, a sztárépítész Johann Lucas von Hildebrandt segítségével. A herceg halálát követően került a birtok Habsburg kézre, Mária Terézia vetett rá szemet, a férjének ajándékba vette meg a jóval kisebb niederwaldi vadászkastéllyal egyetemben.

Mária Terézia halála után jó darabig üresen állt az épület, amikor is Ferenc József gondolt egyet, és seregét ide áthelyeztette, érdemesnek találva a területet harci kiképzésre. Egy dologra azonban ügyelt, mielőtt dragonyosait bekvártélyozta, gondoskodott róla, hogy az értékes berendezéseket, a bútorokat a Bécsben lévő depókban elraktározza. A II. világháború alatt a német Wehrmacht fészkelte be magát a festően szép épületbe, aztán egy ideig a Vörös Hadsereg érezte magát otthon benne.  Hja, ha a falak beszélni tudnának, meglepő adalékokkal szolgálnának.

A történelem hamvaiból a kastély újra éledt, 1986-ban esett át az első renováláson, 2002-ben pedig egy totális revitalizáción, melynek célja, hogy a főúri rezidencia egykori pompáját a mába hozza, a ma emberének megmutassa. Felforgatták egész Bécset, hogy az egykori bútorokra, berendezési tárgyakra ráleljenek, és archív felvételek alapján a falakra is új, korhű tapéták kerültek. (ezek a fotók két éve készültek, idén nem lehetett fényképezni odabent)

Érdemes a kastély mögött megtekinteni a téli álmát alvó kertet, mely így kopáran is rendezett. A barokk kert, melyet egykoron Versailles-hoz mértek, helyreállításához a neves festő Canaletto képe segített, aki a Morva partjáig ereszkedő vidéket egyik alkotásán örökítette meg. A hétteraszos, szobrokkal díszített park a maga kopárságával is elragadó. Tavasszal, amikor nyílnak a tulipánok, a rózsák, a petúniák, a dáliák, a kertészek még arra is ügyelnek, hogy színben is a hajdanihoz hasonlatos növényvilág fogadja a kertbe tévedőket. Jó időben Szlovákiáig visz a szem. (Fotó:wikipedia)

A parkba egyébként a kastély udvarából nyíló úgynevezett „Sala terranán”, a kertre nyíló dísztermen át léphetünk. Itt most kiállítás fogad, melynek advent lévén mi más is lehetne a témája, mint a betlehemi jászlak.

Arra készüljünk, hogy a kastély igen népszerű a turisták körében, és különösen advent idején nagyon sokan látogatnak erre. Parkoló akad bőven. Mi nyitásra érkeztünk, de már akkor özönlött a nép, hogy megcsodálja Savoyai és Mária Terézia örökségét. A kastélyban vezetéseket tartanak, amire külön jegyet árulnak, a karácsonyi vásárra szóló belépő a kastélylátogatást nem tartalmazza. Jegyárakról bővebben ITT olvashatsz, a nyitvatartásról pedig ITT tájékozódhatsz.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt