Álomkastély, laknál benne? Na de mit keres egy angol Tudor-stílusú kastély Alsó-Ausztria erdeiben  

Mesebeli palota áll az óriási angolparkban. Épp olyan, melyben akár Csipkerózsika is alhatna. A csupa torony, csupa csipke álomszépen simul a környezetbe. Biz’ isten laknék benne.

Alsó-Ausztriában szokatlan látvány egy angol Tudor-stílusú vár. A GPS Kremsből minket a hátsó bejárathoz vezetett, melyet ezen a kőkapun átlépve értünk el. Épp vásárosokkal volt tele a park, akik a kastélyba is bevackolták magukat, de a nézelődésben még ez sem zavart. Nem tudom, ki hogy van vele, lehet én királylány voltam előző életemben. Mindenevő vagyok kastélyok terén. Grafenegg-gel régóta szemeztem, tudtam, hogy egyszer az enyém lesz. Most végre bevettem és emésztem.

Réges-rég, még a 13. század elején Espernek hívták a falut, és akkoriban egy malom és egy tanya volt mindössze, amit ember itt látott. 200 év eltelt, amikor Grafeneck Ulrich birtokába került a terület, kinek nevét ma is őrzi az uradalmat körülölelő erdős rész. A történelem folyamán a hatalmas angolpark többször cserélt gazdát, akik a magukét az épülethez mind hozzáadták, toldozták-foldozták, folyamatosan alakult a vár. A kastély alapjait egyébként II. Ferdinánd császár kancellárja és bizalmasa, Johann Baptist Verda Verden tette le, áttervezte a parkot, a közepébe kastélyt álmodott, a grandiózus építkezés befejezésére már nem volt ideje, a fia tette fel a pontot az i-re. A várárok ekkor nagyot mélyült, és a kastélyba egy csodás kápolna is épült. (Ez ma is megvan, de épp zárva volt, amikor ott jártam.)

Amiben viszont ma gyönyörködünk, azt gróf Breuner Augusztus Ferdinandnak köszönhetjük. Nem mindennapi történet, ahogy a mai angol stílusú kastély megszületett, nem nélkülözi a mesés és drámai elemeket. A gróf szerelembe esett, ki másba, mint egy magyar arisztokrata lányába, nevezetesen Mária Terezia Esterházy de Galánthába. Miután az ifjú hölgyet feleségül vette, ide, Grafeneggbe költözött vele. Nagy boldogságban, szeretetben éltek, gyermekeket nemzettek, élvezték a kastélyt, a park melengető hűsét, a természetet. E családi idillt a kor neves portréfestője, Amerling is megörökítette, ma a kép másolata ott csüng az egyik teremben. Aztán váratlanul és fiatalon, mindössze 35 évesen eltávozott az élők sorából az ifjú asszony. Nem lelte helyét a gróf, nyakába vette a világot, egészen Angliáig zarándokolt. A távoli vidék enyhítette szíve keservét. És miközben az angol provinciát járta, beleszeretett a Tudor-stílus bájába. Amikor hazatért, jó ideig kerülte a kastélyt, neje emlékével szembenézni nem volt kész, aztán végül úgy döntött, átépíti az egykori otthont, és egy kis Angliát Alsó-Ausztriába hoz. Amikor visszatért a kastélyt nagy ívben kerülte, hisz a boldog időkre, és nejére emlékeztette.

Meg is bízta Leopold Ernstet, aki egyébként a bécsi Stephansdom restaurálásban is tevékenyen részt vett, hogy tervezze az épületet újra, Tudor-stílusban. Történt mindez 1840-1888 között. Tornyok, csipkés megoldások, csupa elegancia a természet lágy ölén, hihetetlen szépség toppan hirtelen a szem elé. Középen az egykori várúr kőbe öntve köszönti a belépőket.

Az emeletre vezető lépcsőnél egy lovag áll, legalábbis elsőre ez a látszat. Ám ha fentről tekintünk le rá, Szűz Máriát imitál. A szobrász tréfás kedvében lehetett, mert mire hátraért, elfelejtette, előre mit tervezett. Ritka látvány az ilyen, szemléljük meg tüzetesen.

Odabent visszaköszön a történelem, nemesi címerek díszítik a fakazettás mennyezetet. Köztük ismert magyar arisztokrata családnevek: Széchényi, Zichy, Erdödy, Batthány, Lónyai, de ez már szinte senkit nem lep meg.

A vásárosok a kastélyban otthonosan mozognak, minden talpalatnyi helyet telepakoltak. Nyüzsög a tömeg, a kastély élettel telt meg. Az egykori étkező, ahol a nemes urak és hölgyek ettek, ittak és mulatoztak, most épp dizájntermékekkel van tele. Régen a hölgyek és az urak étkezés után különvonultak, ha pedig közlendőjük akadt, a fedett verandán találkoztak, ahonnan a csodás kilátásban gyönyörködtek, miközben megbeszélték bokros teendőiket.

Hogy visszatérjünk gróf Breunerhez. Az uraság az 1873-as tőzsdekrachon sokat veszített, így nem maradt anyagi tehetsége befejezni az épületet, bár a kastély így is lenyűgözően fest. Fia örökös nélkül távozott, így a kastély ismét új tulajdonost kapott, mígnem a Vörös Hadsereg végleg véget vetett a csereberének, miután a kastélyba betelepedett. Ekkor kelt lába számtalan értékes dísztárgynak és könyvnek. 1967-ben a kastély állami kézbe került, majd 1971-ben az uradalom utolsó tulajdonosának örököse, gróf Franz Albrecht Metternich-Sándor a várat visszavette, és állami segédlettel rendbe tetette.

Grafenegg mára kulturális központ lett. Messze földön híres a zenei élete, koncertjeire sokan látogatnak a kastély kertjébe. Az első kamarakoncerteket az épület egyetlen, fűtéssel rendelkező helyiségében szervezték meg, aztán az egykori lovasiskolából csináltak koncerttermet, majd ez az impozáns, természetbe illő, acél, beton, üvegcsoda is megszületett, melynek híre messze túlszárnyalja a reményeket.

A fesztiválok és rendezvények, és különösen a komolyzenei koncertek szervezője és mozgatórugója maga a kastély tulajdonosa. A gróf. Csak így emlegetik az itt lakók, és neki dolgozók, habár ez Ausztriában hivatalosan nem engedélyezett, a köztársaság és az új rend az arisztokrata rangoknak, címeknek véget vetett, mégis használják az emberek. Nekik ez a természetes. Mert mit számít egy rendelet, amikor a gróf megélhetést kínál az embereknek. Benne van a megszólításban a tisztelet, a múlt iránti nosztalgia, bár azokat az időket már senki nem sírja vissza. Több mint 200 alkalmazottja lakik Grafeneggben. Mezőgazdasággal és erdőgazdálkodással foglalatoskodnak, hogy legyen elegendő bevétele a grófnak, hogy a zenei fesztiválok továbbra is ilyen magas színvonalon folytatódjanak.

Fotó: saját /címlap: ©grafenegg.com

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt