Az öt legjobb piac Bécsben

A bécsi háziasszonyok szeretik a piacokat, sokan itt ejtik meg a hétvégi bevásárlásokat. De azok is ide járnak, akik frissen sült falatokat kívánnak. Lássuk, melyek a kedvencek. Piaci körkép Bécsből.

A bécsi piacok nemcsak kellemes és izgalmas kirándulóhelyek, de a területeiken működő vendéglátó egységek is vonzzák az embereket. A város 23 kerületéből 11 büszkélkedik sajáttal, ahová hétről hétre több ezer ember zarándokol el. Városszerte egyébként 17 állandó piac működik. Hétfőtől péntekig reggel 6 és 19.30 között, illetve szombaton délután ötig tartanak nyitva. 

img_3547.jpg

dsc05103.jpg

Naschmarkt

 A 6. kerületi Naschmarkt a leglátogatottabb piac, igaz, nem Marrakesh, de mégis az ottanira emlékezetet. Színes, egzotikus és különösen hétvégeken óriási a tömeg. Na, jó, a méretei mások, de már itt is árulnak mindent, amit az arab országban szívesen vesz az ember, keleti fűszert, ezeregyet, ritkaság számba menő gyümölcsöket, zöldségeket, halat, sajtot, húst, ruhaneműt, és csecsebecséket. A piac mégis inkább az ide érkező külföldieknek szól, semmint a bécsieknek. Persze a hazaiak is kedvelik a helyet, de inkább a gasztronómiai sokféleséget, melyet az itteni éttermek, kocsmák valamelyikében élveznek. 

img_6643_2.jpg

img_6625.jpg

img_6631.jpg

Brunnenmarkt

A 16. kerületben található Brunnenmarkt, Bécs második leglátogatottabb piaca. A szűk utca két oldalán elhelyezett eladópultok sokasága színes, bazári kavalkádra emlékeztet. Az élelmiszerrel kereskedő kofák között sok a húsos, a zöldséges, de van halas, sajtos és egy-két helyen fűszereket is árulnak. Innen sem hiányoznak a ruhás, cipős, játékos standok. És mit ér a piac, ha nincs benne étkezde. Itt aztán van választék bőven. Az utca végén található Ypperplatzon csak úgy sorjáznak az éttermek, a halas, az osztrák, a nemzetközi konyha, ez a kulináris élvezetek eldorádója. A piacra a 2-es villamos visz ki.

img_6338.jpg

img_6346_1.jpg

img_6372.jpg

Meiselmarkt

A 15. kerületben a Meiselmarkton nézünk körül. Ez Bécs egyetlen, zárt helyen, épületben található piaca. Eshet az eső, hullhat a hó, megússzuk szárazon, hisz a metróállomásból (U3-Johnstrasse) egyenesen a kofák közé jutunk. Van itt minden, ami egy jó, kiadós, vasárnapi ebédhez kell, még akkor is, ha a csarnok méretéhez képest, kevés az elárusító hely. Ha enni, inni akarunk, lehetőség arra is adódik. A biotermékek szerelmesei az épület mellett kialakított standokon találják az őstermelőket. 

img_3521.jpg

img_3542.jpg

img_3503.jpg

Victor-Adler Markt

Ez a piac valójában két részből áll. Az egyik magán a téren, a Favoriten kerület szívében helyezkedik el. Nyüzsgő, pulzáló hangulata nem kopott meg, 150 éve ugyanúgy lüktet. Otthonosan mozog a hullámzó tömeg a szűken mért utcákon, és ügyesen eligazodik a több mint 100 stand kínálatában. Abban pedig nincs hiba, kapható minden, mi szem-szájnak ingere. Ha pedig vásárlás közben támad kedvünk enni, a piac szélén található éttermek, melyek szinte keretbe foglalják a helyet, nem engedik el éhesen az embert.

img_7467.jpg

 img_7515.jpg

Akik itt nem kaptak helyet, kialakítottak maguknak egy másik piacot, közvetlenül e mellett. A Leibnizgassén hömpölyög a tömeg, itt az árak alacsonyabbak, mint odabent. A választék is szerényebb, de ettől még élvezik az emberek. A Victor-Adler Platzon lévő, 10. kerületi piac könnyen megközelíthető az U1 metróval (Keplerplatz). 

dsc05125.jpg

Rochusmarkt

Bár a Rochusmarkt az egyik legkisebb piac, de annál régebb óta szolgálja a harmadik kerületi háziasszonyokat. Az Ágoston-rendi kolostor mellett már az 1600-as években megjelentek a kofák, és portékáikat árulták. A metrómegállóból (U3, Rochusgasse) kilépve rögtön a standokba ütközünk. A közel 40 elárusítóhelyen a választék ugyan nem nagy, de szinte minden van, zöldséges, húsos, sajtos, halas. Szombatonként megjelennek a vidéki parasztok, biotermékeikkel dobják fel a kínálatot. A többi piaccal ellentétben, itt csak mutatóban találunk egy-két éttermet.

img_7532_1.jpg

img_7540_2.jpg

img_7564.jpg

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt