Bécs, ahogy még sosem láttad

Rendhagyó módon kívánok ezúttal kellemes karácsonyi ünnepeket. Bolla László fotóművész, akit barátomnak mondhatok, nemrég Bécsben járt, és sajátos hangulatú képekkel ajándékozott meg. Ezeket szeretném most megosztani veletek.

Hogy Laciról mit érdemes tudni? Mindenekelőtt azt, hogy tehetséges, hogy szerény, hogy alázatos, hogy imád kattintgatni, városokat, tájakat, embereket fotózni, és képeivel valami pluszt adni, elgondolkodtatni. Megörökíteni pillanatokat, lencsevégre kapni fényeket, mozdulatokat, hangulatokat. Nekünk nem marad más dolgunk, mint kényelmesen hátradőlni és a képeit végignézni.

Bécs olyan arcát mutatja meg, melyet sokan ismerünk, csak éppen egészen más perspektívából szemlélünk. Igen, így is lehet. Talán épp ez benne a művészet. Jé, nahát, de szép! Hm, bárcsak én tudnék így!

Persze Lacinak sem ment egyik napról a másikra, még úgy sem, hogy a szakma már gyerekkorában beszippantotta, hisz volt kitől tanulnia: fotós apukája képeinek bűvöletében cseperedett fel. Hogy így könnyű? Hát nem. Sok tanulás, gyakorlás és tudás van mögötte. No, és egy picike plusz, amiből nem mindenkinek jut, amit tehetségnek hívunk.

Karácsonyra készülünk, a nagy sürgés-forgás közepette, eljön majd az idő a lecsendesedésre. Arra, hogy túlvilágon lévő szeretteinkre is gondoljunk, és kicsit a múltba zarándokoljunk. Laci szívet melengető képeivel búcsúzom, és kívánok minden kedves olvasómnak meghitt, szeretetteljes, békés ünnepeket. Lacinak meg köszönjük a képeket.

Akit érdekelnek Bolla László fotóművész képei, ezen az oldalon talál még többet.

Fotó: ©Bolla László

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt