Bécs egyetlen biedermeier temetőjében Mozart sírját kerestem

Rég készülök ide. Nemcsak Mozart emléke vonzott, de a halottaimért is gyertyát gyújtok. Mondák és rejtélyek övezte misztikus hely, melyet több turista, mint bécsi ismer.

Mintha visszamennénk az időben, mintha barangolnánk a múltban, mintha a bejárat egy időkapu volna. Finoman cizellált feliratok, itt-ott megkopott sírok idézik a tegnapot. Bécs és talán a világ egyetlen biedermeier sírkertje, a St. Marx, műemlékvédelem alatt áll.

Még 100 év sem telt el, amikor a temető kapuját bereteszelték, és a temetéseket végleg felfüggesztették. Magára hagyták a holtakat, hogy békében nyugodjanak. A temetőt hosszú éveken át nem látogatta senki, benőtte a gaz, és a több száz sír látogató nélkül maradt.

Mígnem több hazafias érzelmű bécsi szállt érte harcba, no, nem kardot kivonva, ám szavuknak hangot adva, hozza a város vezetése rendbe, hisz a temető Bécs történelmének megkerülhetetlen része, számtalan egykori prominens személy, köztük a világhírű zenész, Mozart végső nyughelye. Végül engedtek a népakaratnak, és a temető ma ismét nyitva, szabadon látogatható mindennap. Nem taposták el a múltat, megmaradt a mának. Nem olyan rég, 1937-ben tették hozzáférhetővé.

A teljes biedermeier pompáját megőrző temetőt II. József gründolta, amikor higiéniai okokra hivatkozva a holtakat a városfalon kívülre hantoltatta. 1784 és 1874 között több száz ismert művész, tudós, politikus és egyszerű halandó talált itt örök nyugalomra. Takarékossági okokra hivatkozva, sokan jeltelen tömegsírba kerültek, Mozartot sem kerülte el a végzet.

A szóbeszéd szerint Bécs legnagyobb komponistája is ide van eltemetve, de hogy pontosan hová, azt ma már nem tudja senki sem. Amikor Mozart neje, Constanze kilátogatott, hogy elhunyt férjének sírjára virágot hozzon, nem maradt tanú, aki útbaigazítsa. Már a sírásó sem élt, ki megásta a nagy zeneköltő gödrét. Hogy mindez miként eshetett meg, mai fejjel érthetetlen, ám ha a kor szokásait idézzük, több mindent megértünk.

Mozart 1791. december 5-én hunyt el. Testét a Stephansdomban ravatalozták fel. Mivel akkortájt a holtakat kísérni csupán a városkapuig volt szokás, a gyászmenet a koporsót a Stubentorig követte, ahol aztán végleg búcsút vett tőle. Úgy járja a szóbeszéd, hogy onnan a St. Marx temetőbe vitték, és az akkori szokásoknak megfelelően 48 órára sírkamrába tették, hogy biztos legyen a halál beállta. Constanze, hogy a temetéssel kapcsolatos kiadásait csökkentse, Mozartot harmadosztályú sírba temettette, ami annyit tett, hogy három koporsó került egymásra téve egy gödörbe. A fából tákolt keresztnek pedig idővel nyoma veszett. Miután Mozart sírját sokáig hiába keresték, 1859-ben impozáns síremléket állítottak fel a sírkertben, mely aztán 1891-ben átkerült a bécsi Zentralfriedhofba, mert akkor volt a zeneszerző halálának 100. évfordulója. Itt, a St. Marxban ez a félbevágott pillér mellett álló angyal emlékeztet a zenetörténelem kiemelkedő zsenijének rövidre szabott életére.

Kárognak a varjak, mintha velem sírnának. Fejem felett köröznek, simogat a természet. Különös aurája van ennek a helynek. Méltó arra, hogy emlékezzek, hogy szívemnek kedves halottaimat lélekben megcsókoljam és magamhoz öleljem.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt