Ausztria legrégebbi natúrparkja, ahol vaddisznók várnak a látogatókra – Sparbach

Tudtad, hogy Ausztriában 46 natúrpark van? És azt, hogy ennek majdnem a fele, egészen pontosan 21 Alsó-Ausztriában van? És itt található a legelső és legrégebbi is, és úgy hívják, hogy Sparbach. Bécshez ez van a legközelebb, mutatom, miért érdemes felkeresned.

Mödling felé vettük az irányt, a Bécsi-erdő déli részét céloztuk meg, Ausztria első és legrégebbi natúrparkját kerestük fel. Félórát autóztunk, a 21-es útról lekanyarodtuk és máris Sparbach-ban voltunk. A parkoló tömve volt kocsikkal, többnyire bécsi rendszámúakkal. Mintha csak összebeszéltek volna. Itt tolongott fél Bécs, kiűzte őket a verőfényes napsütés. Ennél klasszabb úti célt keresve sem találhattak volna. Maga a natúrpark hatalmas területen, 355 hektáron terül el, így szerencsére hamar eloszlott a tömeg, mert én azt személy szerint, kivált a vadonban, nem igazán kedvelem.

Romantikus táj, ahol vaddisznócsorda kószál, romok nyúlnak a hegytetőn magasba, a történelmet a közelünkbe hozva, egy hely, ahol a természet irodalmi magasságokba emel, inspirál, alkotásra ingerel, egy hely, mely lecsendesíti a lelket. A túrázók tobzódnak a szebbnél szebb vándorutakban, a családosoknak a park pedig maga a paradicsom. Ha úgy vesszük, idill, békesség, harmónia a köbön.

A gyerekekkel érkezők már az elején leragadnak. Egy aprócska állatkert fogadja a kicsiket, ahol a kedvencek a szabadban legelnek, és etetni, simogatni is lehet őket. A csacsi a nagy kedvenc, persze a kölköknek szinte mindegy, csak állatok közelében lehessenek. Nekik a juhok, a kecskék ugyanúgy bejönnek. Alig lehet elvonszolni innen őket.

A tömeg másik része az óriási, szabadtéri játszótérre szavaz, itt aztán talál magának szórakoznivalót boldog-boldogtalan. Itt még grillezni is lehet, igaz, előre le kell foglalni a helyet.

Aztán egy terebélyesre duzzadt tó állja utunk, ahol nagyra dagadt halakban gyönyörködhetünk. A zöldre festett tavat úgy hívják, hogy Lenauteich, a romantikus természetről szavaló, neves osztrák költő után. A tó mögött a Leopold malom áll. A tájépítészek ide álmodták, hogy emelje a táj romantikus hangulatát. A kiszuperált malom egykor egy közeli faluban működött.

Innen erdei utak vezetnek szanaszét, ami felcsigázza a túrázni vágyók örömét. Mi a fenti csúcson magasodó romokat szúrtuk ki, azt akartuk bevenni, és oda bizony felfelé kell kaptatni. Az óriásira nőtt fák tövében egészen picinyre töpörödtünk, miközben a táj csendjét élveztük. Hallgattuk a madarak füttyögetését, a szél borzolta levelek sistergését. Észrevétlen kisimulnak az idegek, amikor a természet körülvesz. Az égig érő fák hatalmas koronáján átszűrődött napsugár, egészen más dimenzióban csapongtak gondolataim, felfelé röpültek, mint a madár.

És már fel is értünk a romokhoz, ahol egy picit szusszantunk, miközben fentről a tájat és a kilátást csodáltuk. A romok visszarepítettek a múltba, egészen a 12. századba. Odabent gyerekek vették be a várat, katonásat játszottak. Johannstein, a várból maradt romokat így hívják. (Még másik két várrom is található a natúrpark területén, de ahhoz kicsit beljebb és messzire kellene, hogy menjünk, erre majd legközelebb sort kerítünk.)

A rom bejáratánál egy emléktábla emlékeztet az osztrák költőre, Ferdinand Raimundra, aki 1828-ban a Der Alpenkönig und der Menschenfreund tündérjátékának, színművének befejezését itt vetette papírra. Mondanom sem kell, a natúrpark őt is inspirálta.

Aztán továbbálltunk, mígnem egy méretes rétre jutottunk, ahol kikiricsek csalogattak magukhoz, bár a tábla tiltotta arrafelé utunk. A natúrpark az állatok élőhelye, mi csak vendégeskedünk benne. Ezért állnak táblák egyes utak bejáratánál, arra figyelmeztetve, ne neszezzünk, az állatokat jövetelünkkel és hangoskodással ne hergeljük. (Egy fotó kedvéért én mégis a tilosba lopakodtam, de kérem, ez maradjon titokban.)

Egyébként a szabadon kószáló vaddisznók teszik egyedivé Sparbachot, én legalábbis azt olvastam, hogy ez olyan hely, ahol vaddisznókkal minden bizonnyal találkozik az ember. Így izgatottan vártam, hogy a vadon élő malacokat lássam. Egész úton rájuk vadásztam, őket lestem, minden apró neszre felkaptam a fejem. Amikor valami megcsörrent az erdő mélyén, a sűrűben, ledermedve megálltunk, és nesztelenül befelé kémleltünk, hátha most megjelenik egy előttünk. Már azt hittük, dolgavégezetlenül távozunk, amikor kifelé menet egy nagyobb csoportosulásra lettünk figyelmesek.

Vaddisznók turkáltak a bejárattól nem messze, körülöttük a tömeg nézte őket ámuldozva és hüledezve, milyen közel jönnek a süldők az emberhez, és egyáltalán nem félnek.  Mama és papa, a kan és a koca, az árnyékban hűsöltek, a kölkök pedig szabadon mászkáltak, messzebbre is elcsatangoltak, kényükre-kedvükre turkáltak, egyáltalán nem zavartatták magukat. A közönséghez láthatóan már hozzászoktak. Ha civakodtak a kicsik, a kocának elég volt horkantania egyet, máris rend lett.

A natúrpark története 1810-re vezethető vissza, amikor I. Johann, Liechtenstein hercege a Mödlinget körülevő területen parkosított tájat álmodott meg, ahová egy állatparkot is gründolt. A nagyközönség előtt 1962-ben nyitották meg, azóta látogatható a 355 hektáros terület mintegy harmad része. A park a vaddisznóiról nevezetes, de kisállatok is találhatók benne, valamint 3 várrom vár bevételre. A 71 méteren magasodó Köhlerhausruine például arról híres, hogy az ott látható panoráma Ferdinand G. Waldmüller festőt ihlette meg. A park a Liechtenstein család tulajdona ma is.

És még egy jó tanács, bár látszólag a vaddisznók emberekhez szoktak, azzal azért ne próbálkozzunk, hogy velük közös szelfit lőjünk.

Cím: 2393 Sparbach 6. (A nyitvatartásról és az aktuális belépőárakról ITT  tájékozódhatsz.)

Fotó: ©becsifekete.hu

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt