Az 5 legjobb desszert, melyet ki kell próbálni Bécsben

Finom téma és édes, mint a bécsi sütemények. Elhíresültek, ízletesek, az osztrákokra jellemzőek. Desszertek, amiket sorban meg kell kóstolni, ha kávé mellé kedvünk szottyan egy kicsit nasizni.

Az osztrák konyha hagyományos desszertjeit mindenki szereti, és talán ismeri is, mégis más a hazájában, mint otthon enni, és ha már egyszer Bécsben vagyunk, kár lenne kihagyni. Egy kis áttekintést az édesszájúaknak. Vannak sütik, melyek ugyanúgy hozzátartoznak Ausztriához, mint az Alpok vagy a bécsi valcer. A megszállott édességrajongók egy lelkes kis csoportja azért küzd, hogy ezek a desszertek felkerüljenek az UNESCO kulturális világörökségének a listájára. Ilyen például a

A Sacher-torta

Ez az első számú desszert, melyet minden turista ismer. Talán azt kevesebben tudják, hogy hol kapnak belőle eredeti formát. A recept pofonegyszerűnek tűnik, a sárgabarackkal megbolondított csokitortán egykor mégis összevesztek. Méghozzá Bécs két legismertebb cukrászdája kapott hajba azon, hogy a Sacher-torta receptje kihez is tartozzon. Történt még régen, Metternich idejében, hogy a herceg magas rangú vendégeinek különleges desszertet rendelt, ám a cukrásza váratlanul lebetegedett, és helyére a 16 éves, Sacher névre hallgató inasa ugrott be. Ezt a különleges ízvilág eredetileg az ő alkotása.

Fia, aki a Hotel Sachert megnyitotta, apja receptjét a konkurenciának, az ugyancsak k. und k. beszállító Demel cukrászdának eladta. Bár a Sacher család utód nélkül halt meg, a cég képviselői az ’50-es években perre mentek, hogy a torta felett kizárólagosságot szerezzenek.  Végül Salamoni döntés született, Sacheréké lett az eredeti, Demeléké az igazi. Az előbbin kerek a csokiból készült pecsét, az utóbbin pedig háromszög alakú díszeleg. Hogy egyáltalán van-e különbség a kétféle recept között és hogy melyik a finomabb, döntse el ki-ki maga. De csak óvatosan, mert akkor ez már két szelet! 

Az almás rétes – Apfelstrudel

Az almás rétesünkből az osztrákok csináltak sztárt, holott nekünk volt meg elsőként. Egykoron a magyar konyha remekeként tartották számon, de ezen ma már hiába sopánkodunk, nem lett belőle hungarikum. Az igazság persze félúton van, a sütemény se nem osztrák, se nem magyar, hanem török eredetre vall. A schönbrunni kastély egykori udvari péksége helyén található Residenz étterem alagsorában egy kóstolóval egybekötött 20 perces show mutatja, az osztrákoknak is megvan a tésztanyújtás tudománya, ők is otthonosan mozognak a konyhában, sőt, mi több, régen még a menyecskéket is ezzel tesztelték.

Hja, kérem, hol van már az idő, amikor messzi földről érkezett cukrászok Pesten tanulták a rétesnyújtás fortélyait, amikor a franciák tőlünk rendelték a réteslisztet, vagy amikor a párizsi Ritz Szálló étlapján a „Rétes Hongrois”, mint magyar kuriózum szerepelt. Mindez már a múlté. A jelenkor almás rétesét Apfelstrudelnek hívják és megbízhatóan öregbíti az osztrákok országimázsát. Különlegesen finom, amikor tojáslikőrrel és tejszínhabbal tálalják.

A császármorzsa – Kaiserschmarrn

Ferenc József mértéktartó ember hírében állt, leszámítva a nyalánkságokat. Azoknak nehezen mondott nemet. Történt egyszer, hogy miként Salzkammergut fenyvesekkel borított erdejében vadászott, megfáradt és megéhezett. Ott kóstolta először a hely specialitását, a favágómorzsát (Holzfallerschmarrn). Miután őfelségének fölöttébb ízlett és agyba-főbe dicsérte, a favágómorzsa rögvest átkeresztelkedett, s lett belőle császármorzsa. A legenda legalábbis így is tartja.

Persze mint minden legendának, ennek is van egy másik olvasata, mely szerint eredetileg Sisinek készült a könnyed desszert, de ő túlságosan laktatónak találta, így átpasszolta Ferenc Jóska tányérjára. És az sem kizárt, hogy egyszer az udvari szakács a császár kedvencét, a palacsintát túlságosan vastagra sütötte. Amikor ezt a főkomornyik meglátta, mérgében egy villával darabokra vagdalta, mondván, ilyen vacakot mégsem illő feltálalnia. Merthogy a schmarren vacakot is jelent.  Bárhogy is esett, így vagy úgy, a császármorzsa, a Kaiserschmarrn, a smarni, a monarchia szülötte és biztosra vehető, hogy ez volt Ferenc József egyik kedvenc édessége.

A vaníliás kifli

A vaníliás porcukorba hempergetett sütit az osztrákok büszkén vallják magukénak, és erre elég sok érvük van. A finomság kiflit formáz, annak múltja pedig a török időkre nyúlik vissza. Egy éjszakába nyúlóan szorgoskodó pék megneszelte, titokban oson a török a városba be, hogy a lakosok fejét vegye. Több se kellett a derék mesternek, riasztotta a népet. Éberségének hála, meghiúsult az oszmán sereg vágya, és hogy tette feledésbe ne menjen, még aznap éjjel sütött is egy félhold alakúra söndörgetett sütit és vaníliában meghempergette.

Egy másik fáma szerint Ausztriában a kiflit Peter Wendler cukrász nevéhez kötik, aki 1683-ban vicces kedvében a török sereget félhold alakban formázta meg, hogy akinek kedve tartja, egy falatra bekapja, és a torkán letolja. Bárhogy is legyen, nincs cukrászda, kávézó, sütöde, pékség vagy üzlet, melynek polcán az apróság ne díszelegne. Ez az osztrákok első számú karácsonyi aprósüteménye. Hogy mekkora becsben van, mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a hókiflinek saját szobra is van. Ez az egyik legmenőbb figura karácsony idején a Demel kirakatában.  

A fánk

Bár a fánk az osztrákok ünnepi étke, ma már sütik egész évben. De hogy is lehetne másképp, amikor e pufók, kövérkés kelt tészta hazája Ausztria, és az ország kulináris örökségének tartozéka. Persze rajtuk kívül sok más nemzet is magáénak mondja, ez az osztrákokat cseppet sem zavarja, hitükben meg nem ingatja. Úgy tartja a szóbeszéd, hogy volt egy udvari pék, egy Cäcilia Krapf nevű asszonyság, akinek a nevéhez kötődik a fánk. Egy nap Cäcilia asszony tesze-tosza férjén olyannyira feldühödött, hogy mérgében egy maroknyi tésztát az ura felé lökött, ám az célt tévesztett, és egy zsírral teli, sercegő serpenyőbe esett. A fánk, ha minden igaz, ekképp született és emígy lett Cäcilia Krapf a süti névadója (Krapfen=fánk).

A fánk dicsőséget és népszerűséget 1815-ben, a Bécsi kongresszus idején szerzett, amikor is egymást érték az udvari bálok és alig győzték a pékek sütni a fánkot. Az a legenda maradt ránk, hogy a táncoló kongresszus idején 10 millió Cillikugelnt, Cili-féle fánkot nyeltek le a honatyák. Mi tagadás, nagy bűnözés ez a duci kis nyalánkság. Darabja 300-400 kalóriát kóstál. Bár mostanság egész évben gazdagítja a pékségek választékát, farsang idején a legnagyobb a csábítás. A kínálat remek, a kókuszostól a nugátoson át a tojáslikőrösig terjed, ám az echte bécsi sárgabarackkal van tele. 

Recept meg annyi kering a neten, hogy egy emberöltő is kevés lenne valamennyit megsütni és végigenni. Ezt az echte bécsit talán érdemes elkészíteni. 

Recept 4 fő részére: ½ kiló rétesliszt, 40 gramm élesztő, 3/8 liter tej, csipet só, 50 gramm kristálycukor, 2 evőkanál hazai (osztrák) rum, 100 gramm vaj, 6 tojássárgája, töltéshez baracklekvár, hempergetéshez porcukor. 

Mixerrel lágyulásig keverjük a vajat, majd fokozatosan hintsük kristálycukorral, míg tart az adag. Aztán egyesével pottyantsuk bele a tojássárgákat és dolgozzuk, kevergetve, simára. Majd vegyítsük össze az előzőleg csipet sóval és élesztővel kevert lisztet az előbbi összetevőkkel és gyúrjuk csillogóra egészen addig, míg a tészta szellőssé nem válik. Majd fedjük le konyhaterítővel és hagyjuk kelni szobahőmérsékleten. Forró olajban kb. 3 percig süssük a szaggatott formákat, és még melegen töltsük meg baracklekvárral. Mikor kissé kihűlt, szórjuk meg porcukorral, így lesz tetszetős.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt