Árzuhanás, olcsó Bécsben a strandolás

Nyakunkon a nyár. Lassan beköszönt a meleg, és nincs annál jobb, mint ilyenkor csobbanni egyet. Bécsben május végétől nyitva állnak a standok és várják a vendégeket. A járvány nemcsak a fürdési szokásokat írta át, de lejjebb is vitte a tarifát.  

Ha jön a meleg nincs annál üdítőbb, mint úszni egyet, és már meg is teheted, például azokban a városi fürdőkben, melyeket az önkormányzat tart fenn. Az eddig is kedvező jegyárak most tovább csökkentek, részletesen a poszt végén nézheted meg. Az biztos, hogy a tavalyi látogatórekord – több mint 3 millió strandoló – megdöntését idén nem fenyegeti veszély, hisz az epidémia miatt szigorú szabályokat hoztak, a strandolási lehetőségek korlátozottak. 

Az előírás szerint 10 négyzetméterenként 1 fürdővendég a megengedett, ami annyit tesz, hogy csupán a férőhelyek harmadára adnak ki jegyeket és engednek be vendégeket. Így az is megeshet, hogy jó idő esetén a fürdők nagyon gyorsan betelnek. 

Bérleteket az idén nem árulnak. A kasszánál bármelyik fürdőbe vehetsz érvényes jegyet aznapra, illetve 3 nappal előre. Online értékesítéssel nem foglalkoznak. Feltétlenül tájékozódj, mielőtt útnak indulsz, ITT még arról is olvashatsz, hogy aktuálisan melyik fürdő szabad. A vírus miatt bevezetett szabályokat a strand területén be kell tartani.

Akkor lássuk a 7 legkedveltebb városi strandot. 

Az egyik legnépszerűbb közülük a pazar panorámával megfejelt 19. kerületi, a Krapfenwald. Bécs egyik elit negyedében, Döblingben, festői környezetben található sokak kedvence, melynek 4500 fő a befogadóképessége. Fiatalokból álló elit publikum kapta fel, de a családosok is rendszeres látogatók. A strand területén találunk családi, gyermek-, sport- és élménymedencét, sportpályákat, játszóteret, van trambulin és gyermekcsúszda is. A megfelelő távolságtartás itt is ajánlott.  

Cím: 19. kerület, Krapfenwaldbad Gasse 65-73.

A Laaerbergbad Bécs 10. kerületében, a Favoritenben lakók kedvence. A 60 ezer négyzetméteren elterülő fürdő 10 ezer ember befogadására képes, közönségét zömmel hazai vendégek teszik ki. Van egy 50 méteres sportmedencéje, egy 10 méter magas ugrótornya, egy 65 méter hosszú hullámmedencéje, és persze több gyerekmedence is várja a hűsölni vágyókat. A vizet napelem melegíti.

Cím: 10. kerület, Ludwig-vonHöhnel Gasse 2.

A 18. kerületi Schafbergbadot fiatalok és családosok látogatják többnyire. Van úszó-, gyermek- és melegvizű medencéje, hatalmas csúszdaparkja, ugrótornya, foci és strandröplabda pályája, valamint asztalitenisz és játszótér is várja 70 ezer négyzetméteren a több mint 14 ezer, pihenésre, felüdülésre vágyó vendéget. A sportlétesítményeket az aktuális szabályok betartásával lehet használni. 

11659319_1609243536014231_8449029058532122665_n.jpg

Cím: 18. kerület, Josef Redl Gasse 2.

A 23. kerületi Höpflerbad kisebb, 40 ezer négyzetméteres, kedves, családias strand, egy 33 méteres sportmedencével és rengeteg sportolási lehetőséggel várja a fiatalokat, és a családosokat. Természetesen külön medence van a gyerekeknek, és csúszda, valamint trambulin is várja őket. A felnőttek vízi gimnasztikára is beiratkozhatnak.

Cím: 23. kerület, Endrestrasse 24-26.

A 7000 főt befogadó, 40 ezer négyzetméteren elterülő Kongressbad különleges attrakciója a 8 méter magas és 64 méter hosszú vízi csúszda, de van sport- és egy klassz élménymedence is a területen, no és a gyerekeket külön fürdőrészleg várja. A strandröplabdától a focin át a fitneszig számtalan sportolási lehetőség közül választhatunk. Az Ottakring kerületben található strandot multikulturális közönség látogatja.

Cím: 16. kerület, Julius Meinl Gasse 7a

A 14. kerületi Hadersdorf- Weidlingauer Bad amilyen kicsi, olyan aranyos, családias hangulatú környezetben található strand. A befogadóképessége 1400 fő, főként családosoknak ajánlom. Medencéiben, melyből összesen kettő van, főként gyerekek lubickolnak. Az extra élményt a csúszda adja, de van sportolási lehetőség is bőven, fitneszkurzust is tartanak az érdeklődőknek. 

Cím: 14. kerület, Haupstrasse 41.

A város az Öreg-Dunánál is üzemeltet nyáron nyitvatartó strandot, melyet 1918-ban alapított, majd ’61-ben felújított. Különleges a környezete, az Öreg-Dunába fut bele, konkrétan a partján terül el, 42 ezer négyzetméteren. 5000 vendég élvezheti itt a fürdőzést, több medence is szolgálja a kényelmüket. Külön pancsoló kicsiknek, fürdőzés felnőtteknek, gyerekeknek és van természetesen sportolási lehetőség is. (Bővebben itt.)

Cím: 22. Arbeiterstrandbadstraße 91.

Az alábbiak valamennyi strandra érvényesek: a nyitvatartás szeptember 1-ig, hétfőtől péntekig: 9.00-20.00 óra között, szombat és vasárnap: 8.00-20.00 óra között. 6 éves korig a belépés ingyenes. A 2006-2013. között született gyerekeknek 1,00 euró, az 2002-2005. közöttieknek, valamint a nyugdíjasoknak(1957 előtt születettek) 2,00 euró, felnőtteknek 3,00 euró a belépő ára. 

Fotó: saját/© MA44

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt

Ha kedvet kaptál egy bécsi hétvégéhez, szállodát ide kattintva magyarul foglalhatsz:

Save on your hotel - www.hotelscombined.com