Graffititurizmus Bécsben

Művészet, vagy falfelületeket csúfító lázadás a graffiti? Rondít vagy díszít? Bosszantani akar, vagy önkifejez? Tűrni, tiltani, elfogadni kell, netán mutogatni, az arany középutat érdemes felkutatni? Ez utóbbival próbálkoznak a bécsiek.

A graffiti, a modern városi művészet az önkifejezés eszköze, a nagyvárosok névtelenségéből kitörni vágyó fiatalok bosszantó, olykor vandál, „borsot török az orrod alá” akciói reneszánszukat élik Európa szerte. Nincs nagyváros, mely megmenekülne az évi költségvetést tetemesen megkurtító, önjelölt művészek munkáitól. Bécsben 2012-ben 998 esetben találták bűnösnek az elkövetőket. 779 közülük 10 és 21 éves volt. Nehéz őket nyakon csípni. Csupán 5%-uk akad fenn a szűrőn. Pedig éppen névjegyük az, ami sokszor nem kívánatos helyen díszeleg. A graffitinek ez is a lényege. A tag. A mementóként odafirkált kalligrafikus aláírás. No és az illegális alkotás. Az alkotói ihlet többnyire az éj leple alatt tör elő. Akkor, amikor néptelenek az utcák, kihalt a város, amikor minden normális ember nyugovóra tér. Akkor jelennek meg ők. A graffiti és tag készítők. Olyanok, mint a denevérek. Csendben lopóznak, vehemensen dolgoznak. Sürgeti őket a napfelkelte, a kakasokkal kelők váratlan felbukkanása. Csupa-csupa izgalom. Annak is, aki reggel háza falán a kéretlen meglepetéscsomagot kapja és annak is, aki készíti. Ha meg valaki előbb kel, mint a kakas, és netán tetteseket rajtakap, az mindössze egy spray in flagranti részese, mert mire fel-és bejelent, bottal üthetik az elkövető nyomát, kámforrá válnak a tettesek. Hisz abban nincs tényleg semmi érdekes, ha nyíltan vállalják tettüket. A tiltott gyümölcs sokkal édesebb, mint az, amit szabadon ehetsz. A törvény viszont büntet és lesújt.

Graffiti a belvárosban

Bécs a graffiti turizmus kedvelt célpontja. Persze nyilván nem azért, mert a város jegyezte a világ első graffitisét. (Aligha nyúlik vissza a múltba a többnyire fiatal elkövetőkből álló „művészek” tradíciókat ismerő, követő tudása.) Tény és való, úgy esett, hogy a tag (firka, névjegy) első művelője Bécsben született. Hol volt még akkor graffiti, amikor a világ első tagere névjegyét letette. Eltelt már azóta legalább 180 év, de az akkor feltalált műfaj nemcsak hogy követőkre talált, de művészi szintre is emelkedett. Az első taget annak idején Joseph Kyselak udvari, kamarai tanácsos követte el, így hagyva az utókornak jelet. Családi nevét felkarcolva üzenet gyanánt, jelezte, mikor merre járt. Oszlopra, falakra, vagy arra, ami épp útjába esett. Abban pedig bővelkedett, hisz a monarchia országait gyalogosan rótta, műkedvelő alpinistaként pedig a hegyeket mászta. Spray akkortájt nem lévén, kalapácsot, vésőt ragadott, és hogy egyértelmű legyen a dolog, fekete festékkel névjegyének nyomatékot adott. Sok közülük a mai napi látható, olvasható. Bár a császár buzgalmáért megszidta, ma történelem könyvek írnak róla. 

Így fest Joseph Kyselak 1823-ban falba vésett tage – egy a sok közül

Bécs kulturálisan nyitott, toleráns város. Nem zárja ki a graffiti művészeket sem köreiből, alternatívákat kínál nekik. Kijelöl helyeket. Béklyóba köti a lázadást. Azzal húzva ki a rongálás és vandalizmus méregfogát, hogy nem mindenütt tiltja a tevékenységet. Engedékenységet mutat, falfelületeket biztosít a fiataloknak, szabad utat enged a műfaj művelőinek. Wienerwand, Bécsi fal a projekt neve. A legálisan kijelölt falak listáját honlapon teszik közzé. Ahol pedig nem szabad, annak pontos határt szab.

Bécs meghív befutott művészeket is, hogy a fővárosban alkossanak neveset. Példának okáért legutóbb ismert dél-amerikai művészek a Krieau metrónál 14 oszlopot díszítettek fel, melyet a város állandó kiállításként hirdet az interneten.  

Régi keletű a vita, művészet, vagy rongálás az, amit a graffitisek csinálnak. Sokak szerint, ha az ősember több ezer évvel ezelőtt készített barlangrajzait, falfirkáit művészetnek tekintjük (mely legfeljebb anyagában különbözött a maitól, lényegét tekintve nem), akkor ez is az. Mások szerint annyi a különbség csupán, hogy hol alkot az ember. Ha jó helyen, akkor művészetnek, ha rossz területet választ vandalizmusnak hívják, amit elkövet. A kettős megítélés amúgy is jellemzi a műfajt. Illékony és állandó. Ott van, amíg el nem takarítják, és bár sokan nézik, kevesen látják. Felháborodást vált ki, de akit művészként aposztrofálnak, azt istenítik, vászonra festett firkáit milliókért veszik.

Duna-csatorna a belvárosban

A graffiti megítélését közelebb hozza az Ernst Hilger Galéria által szervezett Cash, Cans & Candy is, melyen öt nemzetközileg ismert művészcsoport a meghívott. Az izraeli, amerikai, német, olasz, brit és osztrák utcaművészek dolga nem más, mint két hónapon át  festeni és műveiket közszemlére tenni. Falakon, kerítéseken és garázsokban született képeikből élő kiállítás rendeznek. Műveik a párbeszédre jó apropót adnak, érthetőbbé teszik a street artot, tudatosítva, hogy az utcaművészet nem graffiti. Egész más. Művészi szintű alkotás.

A Westbahnhof garázsában látható a művészi alkotás (kép a netről)

Egy bécsi múzeum sokat tesz érte, hogy a különbséget mindenki megértse. Nevezetesen a graffiti múzeum. Nem hagyományos értelemben véve, egy épületbe belépve, a kiállított képeket négy fal közé gyömöszölve, szorítva teszik közszemlére a graffiti legújabb remekeit. Város szerte tematikus túrákat szerveznek. Az interneten, vagy telefonon történő bejelentkezést követően 15 fő felett tárlatvezetéseket rendeznek. Céljuk, hogy az emberekkel megértessék e művészet lényegét, és ellenségek helyett, kultúrát értő, vájtfülű generációt neveljenek. Iskolásokat külön szeretettel várnak, legfőképpen pedagógiai célzattal a fiatalok kezébe sprayt adnak, arra biztatva őket, hogy bátran alkossanak, hogy megtudják, mit jelent, ha valaki valahová valamit örökre odafest, mert tisztítani bizony meglehetősen költséges művelet, amit ráadásul sosem az fizet, aki elkövette a művészi tetteket. A túra címe egyébként Séta graffiti országban. Merthogy van ilyen. Tiltott is és megengedett.

A legújabb helyszín, mely bekerült a múzeumi programba, a 7. kerületben van. Egy egészen friss, bájos graffiti, mely egy 150 éves épület falait színezi. A fiatal művész, egyébként képzőművészeti iskolai hallgató, vélhetően ezzel bekerül a graffiti történelembe. A Burggasse 98. unalmas, szürke házának falát most tarkabarka, összevisszaság uralja és az akceptálás, elfogadás emlékművévé nőtte ki magát. Művészet a nyilvánosság előtt, mindenki számára élvezhető, érthető és nézhető. Az utcaművésznek beálló diák, művével az utókorra lenyomatot hagyott. Igaz, nem volt nagyon nehéz, mert mamája az öreg épület gazdája, beleegyezését adta, hogy gyermeke művészi ambícióit ilyen formában támogassa, mutassa. Az öreg épület reneszánszát éli, modern köntösben pompázva valóban újjászületett.

Burggasse 98. 

Fotó: saját/internet/honlapok

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt