5 dolog, ami idegesíti a bécsieket

A bécsiek alapvetően nyugodtak, de vannak dolgok, amitől mégis méregbe gurulnak. Lássuk, mi az, ami miatt bosszankodnak.

A bicikli és taxi keveréke, a faxira keresztelt riksaféle, mely az utóbbi években a belvárost tömegével elárasztja, a haladást akadályozva. Turistákra vadászva tologatják a járműveket és épp ott, ahol a legnagyobb a tömeg. A járgányok állandó mozgásban vannak, mert sehol sem parkolhatnak. Az a szabály, hogy folyamatosan haladniuk kell az utcán. Nincs placcuk, mint a fiákereseknek, szegények, ők is szenvednek. Rendezetlen a helyzetük, a közlekedésben nincs igazán helyük, a bicikli utakat nem használhatják a méretük miatt, a járdán nem férnek el, az út pedig veszélyes hely. És évről évre egyre többen vannak.

Ha már a közlekedésnél tartunk, a biciklisekkel is meggyűlik az ittenieknek a bajuk. Akik kerekeznek, azok a figyelmetlen gyalogosokra mérgesek, a járókelők pedig a gyorsan hajtó bicajosokkal hadakoznak, pláne, amikor még elsőbbséget sem adnak. És mivel a kerékpárút számtalan helyen, különösen a Ringen, keresztezi a járdát, állandósul a konfliktusforrás. Csúcsidőben, munkába menet és jövet egyesek szitkozódnak, míg mások csilingelő koncertet adnak, miközben gőzerővel hajtanak.

Bár több évtized is eltelt a metró megépítése óta, a Stephansplatz aluljáró bűzét nem szokta meg és alig nem bírja a bécsiek orra. Meg sem áll a vonat, fel sem kell nézni a táblára, az orrunk egyből jelzi, megérkeztünk a központba. A penetráns szag különösen nyáron, a nagy melegben elviselhetetlen. És hogy honnan ered? A ’70-es években, amikor a metrót építették, szerves anyaggal szilárdították meg a talajt, nehogy megsüllyedjen Bécs ékessége, a Stephansdom.

És ha már a dómnál járunk, itt és az opera környékén se szeri se száma, különösen főszezonban, a korhű ruhába beöltözött koncertjegyet árusító üzéreknek. A parókás árusok sokasága a belváros jellegzetes színfoltja, leszámítva azt a kellemetlenséget, hogy lépten-nyomon leszólítanak, hogy egy jegyet rád sózzanak. És mivel nem tudják, ki a helyi, és ki az idegen, aki épp arra téblábol, áldozatul esik, legalábbis egy kérdés erejéig.

Amit pedig végképp nem bírnak a bécsiek, ha megvárakoztatják őket. Ennek hangot is adnak, leggyakrabban és leglátványosabban az élelmiszerboltokban.  A „Kassa, bitte!” az első mondatok egyike, amit a külföldiek megtanulnak, ha Bécsben vásárolnak. Ha nincs mindegyik nyitva, és négy embernél több áll a sorban, hátulról biztos elkiáltja magát valaki, hogy ugyan nyissanak már egy kasszát ki.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt