Bécsi WC körkép térképpel

Nem kell már szorongva nyakunkba venni a várost, vagy órákig várni a kávé vízhajtó hatásának elcsendesedését, ha Bécsben nagyobb sétára készülünk. Bátran indulhatunk felfedező utunkra, nem jövünk majd zavarba, ha hirtelen, váratlanul, nem tervezetten illemhelyre kell vadászunk eszeveszetten.  200 nyilvános WC várja szükségleteit kielégíteni vágyó, alkalmi vendégeit.

Ügye volt már Ön is olyan helyzetben, hogy mindent pénzt megadott volna, csakhogy könnyíteni tudjon magán. Rohangált már lélekszakadva, csurig leizzadva, a teremtőhöz fohászkodva, hogy ejtsen útjába egy helyet, ahol szorongató kínján enyhíthet. Aki utazik – és ki nem – az bizony gyakorta kerül ilyen helyzetbe, hisz vizelni akkor kell, amikor rájön az emberre. Ha menni kell, akkor muszáj. Ez a dolog nem vár, nem megy előre eltervezve.

DSC03755.JPG

Exkluzív, zenés vécé 70 centért a Karlsplatznál 

Az itt élőknek és az ide látogatóknak nem fáj többé emiatt a fejük, e kérdésben lett segítségük. Elkészült Bécsben egy térkép, mely pontosan jelöli, hol merre menjünk, hogy kis- és nagydolgunkat elvégezzük, így amikor útnak indulunk, tüchtig kis útvonaltervet tákolhatunk. A nyilvános vécék katalogizálása, kerületenkénti besorolása és térképen történő feltüntetése nem a városi vezetés érdeme. Az ötlet gazdája, a leleményes kezdeményező az Osztrák Inkontinencia Társaság és egy gyógyszergyártó cég. Ők gondoltak először arra, hogy segítenek elsősorban azon a közel 1 millió emberen, akik inkontinenciában szenvednek, és éppen emiatt ritkán hagyják el otthonukat, az esetleges kellemetlenségektől tartva nem szívesen merészkednek ki a városba. A kiadvány elsősorban őket célozza, de a fővárosba látogató több millió turista is díjazza. Egy ilyen apróság gondtalanná teszi a városi sétát és remek komfortérzetet teremt.

DSC03777.JPG

Praterstern metrómegálló, 50 centes illemhely

Az egyébként 5000 példányban, könyv formájában is megjelent kalauz hasznos segítség lehet az idegenvezetőknek is, akik nagyobb csoporttal látogatnak Bécsbe. Aki viszont nem szán erre pénzt, de a kiadvány előnyét szívesen élvezné, a WC-térképet az interneten ingyenesen letöltheti. A weboldal precízen útbaigazít, kerületekre lebontva, térképpel pontosítva. 

(http://www.blasengesundheit.at/wp-content/uploads/2014/07/WC-Fuehrer.pdf)

DSC03767.JPG

Naschmarkt, férfiaknak a piszoár ingyenes, mellette eurokulcsos mozgássérült vécé (a túloldali női fizetős)

A kalauz még arra is kitér, az illemhely kinek mit ígér. Biztos, ami biztos, előre jelzi, melyik a kizárólag férfiaknak szóló WC. Külön jel mutatja a piszoárt, a mozgássérülteknek készült és az euro-kulcsos helyeket. Ez utóbbiakat külön kulcs nyitja, WC-s néni nélküliek, éjjel-nappal üzemelnek és az elvárhatónál, vagy átlagosnál nagyobb tisztaságot ígérnek. Az ehhez való kulcsot az interneten rendelhetik meg a mozgáskorlátozottak, a német, a svájci és a cseh vécékhez is kompatibilis.   

DSC03712.JPG

A részben uniós pénzből készült vécé ingyenes – Vorgartenmarkt

És hogy mennyi a szabadság és a komfort ára? Változó. Nullától maximum másfél euróig terjed. Persze nem mindenkinek. A férfiak e téren kivételt képeznek. Nekik diszkriminatív módon a kisdolog többnyire ingyenes, a nőknek viszont nagyítóval kell keresni a nem fizetős helyeket. A városban ilyen jószerivel alig akad. A napi szükségleteket illetően a nők mélyen nyúlnak a zsebükbe és irigykedve nézik, hogy a férfiak dolgukat grátisz végzik. 

DSC03764.JPG

Harcos amazonok elérték, hogy ez a a női WC ingyenes legyen – Kettenbrückengasse

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt