Eckartsau – A végzet kastélya

Barokk pompa egy eldugott, alsó-ausztriai kis faluban, nyitva áll és vendégeket vár Eckartsau híres-hírhedt kastélya. Szerelmesek búvóhelye, egy birodalom vége, íme, Eckartsau meséje.

Van, aki ízlelgeti a nevet, pedig a történelemből ismerős lehet. Ez a hely, ahol a monarchiának befellegzett, ahol a dicsőséges Osztrák Magyar Monarchia végérvényesen a múlté lett. E megejtő barokk pompa szomorú és végzetes történelmi eseménynek lett az otthona.

Menjünk vissza az időben. November 13-án, épp 100 éve, hogy a magyar nemzet jogot formált arra, hogy államformáját szabadon megválassza. A szálak egy szomszédos, eldugott kis vadászkastélyba, Alsó-Ausztriába vezetnek. Akkoriban Bécsben felgyorsultak az események. 1918. november 11-et írtak. Az idő akár borús is lehetett, talán a hó is esett, igazodva egy dicső korszak dicstelen végéhez. IV. Károly Schönbrunnban ezen a napon írta alá lemondó nyilatkozatát, hogy felfüggeszti uralkodói jogát. Nem mondom, hogy fejvesztve menekültek, azt sem, hogy ráérősen szedelőzködtek, mindenesetre a pakolással nem sokat bíbelődtek, még aznap elhagyták Bécset. Némi tanakodást követően választásuk a csupán 60 km-re lévő Eckartsaura esett.

Útjuk kacskaringós, kihalt tájon át vezetett. Nem kellett sokat zötykölődnie a menetnek, mire az aprócska falucskába megérkeztek, ahol egy festőien szép kastély várta a császárt és családját. Hogy a személyzetnek volt-e ideje előkészülni, tüzet rakni, erről nem sokat tudni. Mindenesetre őfelségének, nejének és 5 gyermekének, köztük a 9 hónapos karonülőjének jutott hely bőven.

Az egykor boldog napokat látott kastélyt eredetileg vizesárok vette körbe, melyen át felvonóhíd ívelt a vár belsejébe. Itt húzódott a Duna-ártere, és vadban igen gazdag volt az erdeje. A XII. században a vár ura amolyan Robin Hood-féle lovag lehetett, aki sanyargatta a gazdagokat, és segített az elesetteken. Idővel Kinsky gróf vetett a várra szemet, a felújítással a kor sztárépítészét, Joseph Emanuel Fischer von Erlachot bízta meg.

A Habsburgok kezére Mária Terézia idején jutott, ám sokáig üresen állott, mígnem Ferenc Ferdinánd, a tragikus sorsú trónörökös, időlegesen ide nem költözött. Vonzotta a vadban gazdag erdő és úgy vélte, a kastély szerelméhez, Chotek Zsófiához is illő. A kor igényei szerint átépítette, de legalábbis egy sor felújítást végeztetett benne, korabeli vívmányokkal felszereltette: került bele elektromos áram, központi fűtés, vécé, minden, ami szolgálta a vadászni járó urak és a velük érkező hölgyek kényelmét. Meghitt légyottok helyszínének szánta, ahol szerelmetes nejével fütyülhetett a világra, ahol fogadhatta barátait és hódolhatott vadászszenvedélyének. A megszállott jáger életében összesen 275 ezer vadat ejtett, egészen pontosan 274.889-et kapott puskavégre. Bizonyára akadt, aki ezt végigkövette és precízen feljegyezte.

Egy szó, mint száz, ide érkezett Bécsből az osztrák császár és magyar király. Ő maga épp a drámai történéseket emésztette, családja a szobákat rendezgette, a személyzet az utazóládákból még javában rakosgatta a sebtében összecsomagolt személyes javakat, amikor megzörrent a vadászkastély kopogtatója. A kapunál a magyar nemesek küldöttsége várt bebocsáttatásra. Jövetelük célja nem volt más, mint kicsikarni királyuktól egy aláírást, kiharcolni a magyar nép önrendelkezési jogát.

IV. Károly hosszú vívódás után beadta derekát, és itt, ennél az asztalnál írta alá a nyilatkozatot, mely uralkodói jogainak felfüggesztéséről szólt, egyúttal elismerve a magyar nemzet önrendelkezési jogát. A trónról viszont sosem mondott le, mert nem tehette. Zita királyné szavait idézve: „egy uralkodó nem mondhat le, csak megfosztható trónjától”. Itt teljesült be egy régi uralkodói dinasztia végzete, melynek sorsát a magyar küldöttség végérvényesen megpecsételte. Ez hát röviden Eckartsau meséje.

A kis barokk kastélyra mostanság vidámabb idők járnak. Így karácsony közeledtével feledve a múltat, a falakkal körbevett udvaron minden finomsággal megtömött standok sorakoznak, evésre, ivásra buzdítanak. Forralt bor illatát lengeti a szél, adventváró vendégsereglettel teli a kastély.

Az ódon falakon portrék lógnak, meghitt barátságban a vásárosokkal. Ők is az elegáns termekhez igazodtak, ötletes és míves ajándékokkal előhozakodva. A hangulat most biztos vidámabb, mint 1918 karácsonyán, amikor utoljára ült össze osztrák földön a Habsburg dinasztia utolsó ura és családja az ünnepi asztalnál.

A kastély földszinti termeibe rendezték a vásárt be. A felső szintek vezetéssel tekinthetők meg. Ez utóbbi fizetős.

Fotó: saját/honlapok

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt