Illemhelyek Bécsben

Nagy megbecsülésnek örvendenek Bécsben az illemhelyek. Kétségtelen hasznosságuk és praktikusságuk mellett még olyan is van közte, mely műemlékké lett.

Abban nyilván mindannyian egyetértünk, hogy a civilizált országok otthonainak nagy becsben tartott szeglete az illemhely, ahol az embert nem háborgatja senki sem. Hogy mennyire sokoldalú, és mi mindenre használható ez az intim sarok, arra a bécsiek adnak frappáns feleltet. Pár éve a Fűtési Kultúra Múzeumában különleges kiállítást is rendeztek, melyen a toalett funkcionális szerepe mellett az árnyékszék társadalmi, kulturális és történeti vonatkozásait is górcső alá vették.    

img_0896.jpg

img_0751.jpg

Bár már a romaiak ismerték az öblítéses vécéket, és ők Bécsbe is elértek, a középkorban mégis felettébb érdekesen és extrém módon oldották meg az emberek a székletürítésüket. A városfalon, a réseken át távozott a felesleg és ebből a szempontból Bécs sem volt kivétel.

img2.jpg

Az öblítéses toalett lassan nyert teret. A Stephansplatzon, isten háza mellett klozetet építeni nem ment egykönnyen. Négy évig vitatkoztak azon, hol legyen. Végül akkoriban igencsak szokatlannak számító egyezségre jutottak, a föld alá tették, hogy ne bántsa senki szemérmét. Meg is nehezítették a kivitelezést, hisz a Josefsbrunnét a munkálatok idejére leszerelték, majd befejeztével ismét a helyére tették.

img_2342.jpg

img_2344.jpg

img_2350.jpgEz az utolsó, még használatban maradt, szecessziós vécé Bécsben. Igazi nevezetességé lett már a maga idejében. A századfordulón, amikor elkülönültek az osztályok, még árnyékszékre sem jártak egyazon helyre. Az illemhelyek között is különbséget tettek, a szolgáltatás minőségétől függően, volt első és másodosztályú klozet. Aki többet fizetett, az extra szolgáltatás részese lett. A különbség csupán egy sarokba szerelt jugend stílusú mosdókagylóból állott, melyben kezet moshattak a vécét használók.

img_0800.jpg

Wilhelm Beetz tervezte, kinek neve összeforrt, hovatovább eggyé lett Bécs vécétörténelmével. Művét 1905-ben adták át a szükségletek kielégítésére.

img_0805.jpg

Egyébként az árnyékszék kimunkálása és formája nem csak higiéniai szempontokat követ. Rajta hagyták lenyomataikat a művészek, a dizájnerek, és a változó stílusjegyek. Luigi Blau építész a Rathauzplatzra tervezett nyilvános, vízöblítéses mellékhelyiséget. A ház az ház, és mint ilyen, építészeti szemszögből indifferens a funkciója, hangoztatta. Így kapott négyzetalakot, konténerformát, a tisztaságot jelképező kék színt és hullámos tetőszerkezetet.

img_0865.jpg

Sok művész fantáziáját megmozgatta ez az alapvető emberi szükséglet. Hundertwasser például humuszvécével kísérletezgetett, nedves humusszal lepve be a székletet, hogy szaga ne legyen kellemetlen, és hogy a csatorna is kímélve legyen.

hundertwassertoilettekawakawainnen.jpg

Bill Gates és neje odáig merészkedett, hogy okos vécét terveztetett, mely újrahasznosított vízzel működik és a csatornát is kíméli.

img_0900.jpg

A fent említett kiállítás egyébként azt is részletekbe menően taglalta, mire használja a helyet az ember ma. Erotikára, szexre, tiltott szerek élvezetére, művészi ambícióik kiélésére.Az árnyékszék légyottok, titkos találkák helyszíne, milliónyi titok tudója, mi lenn, ha még beszélni is tudna. De születnek itt irkafirkák, modern klogafikák. 

img_0837.jpg

img_0794.jpg

Munkahelyet is ad sokaknak az emberi szükséglet, még számba venni is nehéz, hány embernek nyújt megélhetési lehetőséget. És milyen magasságokba emelkedik azok szemében, akiknek elérhetetlen álom és luxus egy saját illemhely.

img_0798.jpg

Tegnapelőtt,november 19-én volt a WC világnapja. A föld lakosságának 40%-a nem ismeri a privát árnyékszék kényelmét.

Fotó: saját/honlapok

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt