Fedezd fel a várost – a régi városháza és környéke

Hogy mi köze az osztrákoknak Mexikóhoz és a burritohoz? Több is, mint gondolnánk. A Habsburgok adtak nekik császárt. Ilyenformán nem is olyan megátalkodott gondolat Bécsben egy burittorandit adni egymásnak, maradva az első kerületben, a Schwedenplatztól nem messze.

Ritkán fordul erre a turistaáradat, a fő csapásirány nem erre van. Pedig érdemes kerülni és utunkat a Wipplingerstrasse felé venni. Rögtön az utca elején áll egy épület, melyen városi zászló leng, jelezve, ne menjünk el megállás nélkül mellette.

img_0067.jpg

Ebben a csodás barokk palotában üléseztek a városatyák, egészen 1883-ig, míg az újat át nem adták. A város krémje, a híreszteléssel ellentétben, itt nem a patkányokat (Ratte) kergette, bár anno biztos rohangált jó pár benne, hanem a város ügyes baját intézte. img_3727.jpg

A régi városháza épületének történetéhez sok vér is tapad. Az egykori tulajdonosaik miatt, kiket kivégeztek, mert a Habsburgok ellen felkeltek. De nem csak emiatt. A belső udvar egy gótikus terembe vezet, ahol 1691-ben fejét vették a mi Nádasdy Ferencünknek, a pataki „sub rosa” összeesküvés egyik résztvevőjének, majd tetemét, elrettentésül, az udvaron közszemlére tették.

img_0094.jpgHa magunkat mindezen túltettük, megnyugvásul az udvar kútjában gyönyörködjünk. Azt mondják, kovácsoltvas rácsával, puttóival, az Andromeda-kút a legszebb Bécsben.

img_0081.jpg

img_0084.jpg

Az egykori városházával szemben egy másik, pompás barokk épület tetszeleg, ez volt a cseh udvari kancellária székhelye, melyet a híres barokk építész, Fischer von Erlach tervezett.

img_0099.jpg

img_0109.jpg

Ha már erre jöttünk, tegyünk egy rövid kitérőt, egy vargabetűt, hisz itt van a város egyik legszebb gótikus temploma. Már átállt téli üzemmódra, bemenetelre az oldalsó ajtót találjuk nyitva. A Maria am Gestande, Mária-templom a lépcsőn, nevét onnan kapta, hogy hosszú lépcső vezet le róla, hisz egykor itt folyt a Duna egyik mellékága.

img_0114.jpg

Eredetileg a halászok emeltek ide fatemplomot, melyet az erre portyázó magyarok 907-ben porig romboltak. Meglehetősen kalandos a jelenlegi templom múltja, mely csupán azért maradt az utókorra, mert nem akadt mester, aki a köveket elhordta volna. A halászok egykori templomát ma a cseh hívők birtokolják.

img_0132.jpg

img_0146.jpg

Tovább menve egy szép barokk házba botlunk, ezt fotózzuk, de közben haladjunk.

img_0155.jpg

Visszaérve a Wipplingerstraßéra, jobbra fordulunk, és a burritorandi helyszínébe botlunk. Max és Benito, ez áll a táblán. Maximilian, nekünk I. Miksa, mexikói császár, Benito Juárez pedig az egykori mexikói elnök. Bár éltükben egymást nem szenvedték, most békében, egy cégéren invitálják közös csemegézésre a megéhezett embereket. 

img_0168.jpg

img_0169.jpg

És ha jól laktunk, igyunk egy finom kávét, de az élvezetért lépjünk egyet előre. A Naber fogalom Bécsben. Na, nem ez a filiálé, ez egy bemutatóüzlet, hanem a pörkölőüzem. Ők látják el az éttermeket, a hoteleket, a kávéházakat, az ő kávéjukat isszuk a legtöbb helyen. A család 1908 óta gyakorolja a szakmát, mára tökélyre tanulták. Az üzlet a Naberek kezén fiúról apára száll, folyamatos az utánpótlás.

img_0180.jpg

img_0012_1.jpg

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt