- 2017-05-19
- Kategória Kirándulások
- Tags:
Két keréken, szép vidéken
De még milyen szépen. Badenből indulunk, festői tájon visz az utunk, a Helenen-völgyön át suhanunk. Ha ügyesen tekerünk másfél óra alatt el is érjünk célunk, a végállomás a heiligenkreuzi apátság.
Azt mondják, ez az egyik legszebb kerékpárút egész Alsó-Ausztria szerte. Még Beethovent és Schubertet is megihlette. A Baden melletti tájvédelmi körzet beszippantja a lelket. A keresztül-kasul ágazó turista utak mellett, nagyon kellemes, lankás és kényelmes, erdőn-mezőn átívelő, sebes patak partját követő út várja a bicajjal érkezőket. Olyan a táj, mintha Rousseau itt kiáltotta volna el magát: emberek, vissza a természethez.
Bécstől csupán fél óra vonattal, vagy kocsival Baden. A vonatok félóránként indulnak, 3,30-ért hozzák az utasokat, 2 euróért pedig a kerékpárokat. A túra kiinduló pontja a vasútállomás mellett található információs iroda, ahol egyből kerékpárt is bérelhetünk, ha a sajátunk szállításával nem vesződtünk (10-15 euró/nap, utóbbi a mountain bike bérleti árát takarja). És máris pattanhatunk a vasparipára. A vonal első látványossága Ausztria legnagyobb homokos parttal rendelkező strandja, a Thermalstrandbad. Vessünk rá egy pillantást, aztán tekerjünk is tovább, hosszú út vár még ránk.
Bár folytatódik a kísértés, az el- és letérítés. A Rosarium mellett visz az utunk. Baden rózsakertjéből áradó illatok csiklandozzák az orrunk. Erősnek kell lenni, hogy le ne szálljunk, és el ne csábuljunk. Ha mégis megtörik az ellenállásunk, és a parkon átsétálunk, arra ügyeljünk, hogy a kerékpárról leszálljunk, és járgányunkat magunk mellett toljuk.
Rauheneck és Rauhenstein. E két vár köszönt a völgy bejáratánál. Idestova 800 éve őrzik a hely nyugalmát, arra intenek, ne bolygassuk a természetet, inkább olvadjunk bele. Amikor Napóleon Badenbe látogatott, a Helenen-völgy bejáratánál lévő Rauhenstein várához felkaptatott. Fentről pásztázta a tájat, majd nagyot sóhajtva generálisához, Berthierhez, fordult, és imigyen szólt: annyira szép a hely, hogy szívem szerint innen búcsúznék a földi léttől el. Hogy a legenda igaz-e, ki tudja, de őrzi a nép ajka. A sors fintora, vagy a császár megérzése, de végül Bonaparte végzete kötődött Szent Ilonához, a régészek, és bányászok védőszentjéhez, Jézus keresztjének megtalálójához.
Mintegy húszperces tekerést követően meg kellett volna, állítson egy tábla, mely Beethovent mintázza, de nagy igyekezetemben, emellett eltekertem. Pedig valahol erre van a nagy zeneszerző kedvenc helye, ahonnan a tájat kedvtelve leste, belefeledkezve a természetbe, mely muzsikaszót, fülbemászó dallamokat indított el benne. Beethoven beleszerelmesedett a vidékbe, évekig járt vissza Badenbe.
A továbbhaladáshoz nem kell nagy erő, nem nehezíti a haladást kemény emelkedő. Vígan nézelődünk tovább. Sok fa formáz emberi alakot, összeborulnak, szétválnak, olyan, mintha romantikáznának. Mondják, ez a szerelmesek völgye, rengeteg legenda és monda fonódik köréje. Beszippantjuk a hely mágikus kisugárzását, megfejtjük a fák susogását.
A patak morajlása töri meg a csendet, itt-ott madár csivitel. Schwehat, így hívják a folyócskát, melynek partján vezet az utunk tovább. Hol előbújik, hol az erdőbe csalogat, mi csak követjük a természet vájta utat. Kacskaringózva, egyenesen haladva, ahogy a folyam diktálja.
Amikor az út kettéágazik, a rövidebb táv mellett döntünk, ezúttal a szomorú emlékű Mayerlinget elkerüljük, és Sattelbach felé kanyarodunk. Lassan itt a végállomás, Heiligenkreuz, a cisztercita kolostor, a régió szellemi központja. De erről majd legközelebb, bár itt, a hűs fák árnyékában, a Klostergasthaus étteremben érdemes szusszanni egyet, és megkóstolni a specialitását, a Kardinalschnittét, hogy újult erővel , felfrissülve kerekedjünk fel a visszaútra. Remek program családdal egy napra.
Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt