Blog

Ki gondolta volna, hogy Mária Terézia volt a modern nők előfutára

Keménykezű, eszes, melegszívű, rafinált, mai szemmel nagyon is felvilágosult, modern nő. Anya, feleség és nagy ívű karriert befutó személyiség. Hogy kit illetnek a jelzők? Mária Teréziát, a Habsburgok egyetlen női uralkodóját.

Kellett ahhoz tehetség, bátorság és kurázsi, hogy valaki 16 gyermeket szüljön és mellette egy monarchiát naggyá tegyen, ráadásul még szerető feleség is legyen. Nem ment ez akkor sem egykönnyen. Hogy mennyiben emlékeztet élete a mai, karriert építő nőkére? Annyiban mindenképp, hogy egyidejűleg három fronton is megállta a helyét, vezetőként volt anya és feleség.

IMG_9312

Amikor a kis gyermeklányt a bölcsőben megcsodálták, senki sem sejtette, hogy megszületett Európa történelmének egyik kiemelkedő személyisége. Kivéve az apját, VI. Károly császárt (III. Károly magyar királyt), akiben volt annyi bölcs előrelátás, hogy a Pragmatica Sanctiót, mely kimondja, ha a császár fiú utód nélkül halna meg, lányaira száll a hatalom, megalkossa, ráadásul jóval azelőtt, hogy első szülött fia meghalt volna. Nevet sem véletlenül választott lánygyermekének, Európa népének jelezte, nem lesz a feladatra érdemtelen kis kedvence. A Mária nevet Szűz Mária után, a Teréziát pedig a spanyol Ávilai Szent Teréz után kapta.50%%%%%%%%

Mindössze 23 éves volt, épp 4. gyermekével terhes, amikor apja halálát követően egy hatalmas birodalmat és egy üres államkasszát örökölt meg. Abban sokan kételkedtek, hogy a férfiak uralta világban helyt áll-e majd az ifjú asszonyka, ám a kárörvendők csalatkoztak. Legnagyobb hátrányából, női mivoltából erényt kovácsolt, ő lett az ország anyja, és magát a férfiakkal is elfogadtatta. Női praktikákat vetett be, hogy célját elérje, ha kellett, nyilvánosan is könnyet ejtett, és emiatt sosem röstelkedett. Már gyermekként is remek színész hírében állt, akkor sírt és akkor nevetett, amikor megkívánta a helyzet.

belvedere.at

Vezetőként, hogy hatalmát megőrizze, hosszú évekig elhúzódó háborúkba ment bele, ugyanakkor reformokat vezetett be, a legjobb szakemberekkel vette magát körbe, megmentette a monarchiát és megteremtette a modern Ausztria alapját. Mindeközben igen gyakorlatias tettekhez folyamodott, példának okáért Bécsben a hús árát csökkentette, hogy népe jóindulatát elnyerje. Az újságírókat is a maga oldalára állította, remek volt a PR-ja, a fiatal császárnét az emberek tisztelet övezte.

IMG_7876

Mária Terézia, amikor 1732-ben Prágában először meglátta a fess Franz Stephan Lotarig főherceget, rögtön szerelembe esett. Az akkor még csupán 15 éves ifjú hajadon eltökélten kijelentette, vagy a herceg, vagy senki más nem lesz a férje. Rá egy évre, a Hofburgban a főherceget apja már, mint leendő vejét mutatta be. 1736. február 12én beteljesült Mária Terézia álma, boldogan mondott igent, fogadott sírig tartó hűséget szerelmének a schönbrunni park bejárata mellett található, hietzingi egyházkerület főtemplomában.

IMG_7329

12347699_1657394334532484_6380565478147486684_n

Kemény, okos és igen rafinált nő volt. Követte a szépségtrendeket, figyelte a divatot, magának szebbnél szebb ruhákat varratott, vágyott arra, hogy csinos legyen. Hiú volt. De bármennyire igyekezett, a 16 gyermek nyomot hagyott rajta, testesebb lett, mint ahogy magától elvárta. Férjét haláláig rajongásig szerette, bár tudta, hogy megcsalja, szemet hunyt felette. A házasságáról imigyen nyilatkozott, az ágy közös, de a munka mindenki sajátja, úgy jó, ha nem üti bele egyik sem az orrát a másik dolgába. Bölcsen ügyelt arra, hogy a politikában kevésbé jártas férjének kellő elfoglaltsága legyen az üzleti életben. Adott a látszatra, hitvesét német-római császárrá koronáztatta, hogy nagyobb legyen a respektje, társuralkodóként maga mellé emelte.

IMG_7581

Amikor arról faggatták, hány gyermeket tervez, azt felelte, ez az, amiből nem lehet eleget. Bokros teendői mellett Mária Terézia 16 gyermeket világra segített, felnőttkort 10 élt meg. És bár számtalan szolga segítette, gyermekeit féltő szeretettel vette körbe, a dadusokat folyamatosan ellenőrizte. Gyakran és előszeretettel festette le magát családja körében. Bár ő maga szerelemből házasodott, a gyerekinek nem adta meg ezt a jogot. Boldogságukat a birodalom szolgálatába állította, ismert és elhíresült házasságpolitikája. Magánleveleiben lányait a férjeikkel szembeni illő viselkedésre intette. E téren igencsak maradi nézeteket vallott, a családban lányinak másodlagos szerepet ajánlott.

718ee478a2979160878d52a673683a9c.jpgprinterest

hr-2296.jpgbelvedere.at

Mária Terézia, akit hivatalosan sosem koronáztak császárnővé, 40 évig uralkodott. Nem is akárhogy. Háború, szenvedés, gyűlölet, szeretet, mindenfajta szélsőségek megfértek a lelkében. Bécs-szerte számos kiállítással emlékeznek meg róla, „Mária Terézia, mint stratéga, mint anya, és mint reformer” címmel rendeznek programsorozatot március 15. és november 29. között, születésének 300. évfordulójára.

IMG_9194

Fotó: saját/belvedere.at/wikipedia/KHM

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.