Klimt Beethoven-fríze

Már messziről virít az aranygömbös kupola. Ha süt a nap, csillámokat szór rajta. Most éppen hó takarja. Nem is akár hol, központi helyen áll, Bécs kultikus piacának bejáratánál, a Naschmarktnál. Olyan, mint a természet aranyba öntve, szimbolikus a jelentősége. Klimt Beethoven-fríze költözött ide be.

Idén 120 éve, hogy megszületett az „Art Nouveau” világhírű változata, a bécsi szecesszió, köszönhetően Klimtnek, Kolo Mosernek, Josef Hoffmann-nak, Olbrichnek és a köréjük csoportosuló művész körnek. Amikor a hivatalos, akadémiai irányzatról leváltak, és a város művészeti központjából kivonultak, maguknak önálló székházat akartak. 

Sokáig nem is várakoztak, hisz a művészetpártolók a segítségükre siettek, magukra vállalva az építési költséget. 1898-ban át is adták a Szecesszió Házát. Az épületet Joseph Olbrich tervezte, mely ma a jugendstil egyik legismertebb alkotása Bécsben. A tetejére aranyozott, vasból font, lombkoronás kupola került, melyet a nép rögtön el is keresztelt, az ajkára, mint káposztafej vett (Krauthappl).

Fentre, magasba, az oromzatra pedig egy felirat került: „Der Zeit ihre Kunst, der Kunst ihre Freiheit”, azaz legyen meg minden korszaknak a művészete, a művészetnek pedig a szabadsága. Ez lett a szecesszió mottója. A lózung egyébként a Magyarországon született írótól, művészettörténésztől, Hevesi Lajostól ered.

Ha a ház mesélni tudna, visszarepítene a múltba. Klimthez és barátaihoz, akiknek ez lett a második otthonuk. Ide került az a bizonyos Beethoven-fríz is, mely ma a házba turisták százezreit vonzza. A falfestmény elkészítésének apropóját a nagy zeneszerző, Beethoven halálának 75. évfordulója adta. 1902-őt írunk, amikor Klimt és 21 társa 14. kiállításukra készülnek, a nagy zeneköltő emléke előtt tisztelegnek. 

A 34 méter hosszú, 2 méter széles, grandiózus alkotást a zeneóriás 9. szimfóniájának wagneri interpretációja ihlette. A központban azonban nem ez állt, ezt csak dekorációnak szánták, hogy kiemelje a fő művet, Max Klinger, lipcsei művész alkotását, Beethoven-szobrát.

A tárlatot kurátora, a századforduló egyik legnevesebb építésze, Josef Hoffmann, ideiglenesre, csupán pár hónapra tervezve. Hogy ma itt látható Klimt Beethoven-fríze, az kizárólag a módos művészetpártoló Carl Reininghaus érdeme. Amikor ugyanis a bontásához hozzákezdtek, ő másképp rendelkezett. Miután még egyszer, az 1903-ban tartott Klimt-retrospektív tárlaton a művet a nagyközönségnek újfent bemutatták, lebontatta és 8 részre aprikolta. Nem hagyta, hogy az értékes Klimt-mű az enyészeté legyen, darabokra fűrészelve mentette meg.

A remeket aztán Schiele közvetítésével a zsidó műgyűjtő család, Ledererék vették meg, akik akkoriban számos Klimt-festménnyel rendelkeztek. Amikor a nácik Ausztriában hatalomra kerültek, a családnak menekülnie kellett, utuk Pestre vezetett. A fríz azonban maradt Bécsben. Raktárról raktárra vándorolt, mígnem egy alsó-ausztriai kastélyban vészelte át a háborút.    

Ha a ház mesélni tudna, visszarepítene a múltba, az 1. világháborúba, amikor a vöröskeresztes kórházzá alakította, vagy a pincébe magát befészkelő Wehrmacht raktárába, és ’45-be, amikor két bomba esett az épület mögötti területre és az üvegszerkezetet összetörte, Megjelennének arcok, sikolyok, sebesültek, meg nem értett, vagy éppen elégedett művészek és remekművek, melyek az épületbe egykoron kerültek. De a háborút követően véget értek a keservek, a sínylődések és Josef Hoffmann tervei alapján újra felépült a szecessziós épület és a modern, kortárs művészetnek kiállítótere, Klimt remekének pedig külön terme lett.  

1973-ban az örököstől, a Svájcban élő Erich Lederetől Kreisky kancellár személyes közbenjárására az állam a mesterművet megvásárolta. A kialkudott 750 ezer dolláros (15 millió schilling) összeget sokan vitatták, többnyire sokallták, a szakértők viszont méltányosnak találták. Klimt Beethoven-frízének restaurálása 10 évig tartott. A festmény 1986 óta látható a Szecesszió Házában. 230 ezer euróra van biztosítva.

Fotó: saját/archív

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt