A melki apátság – Umberto Eco nyomában

Uralja a Duna völgyét a hatalmas katedrális, Bécstől alig 70 kilométerre, az alsó-ausztriai Melkben, mely Umberto Ecót is megihlette. A Rózsa nevében szereplő könyvtár volt a Melki Adsó elbeszélésének kezdete és vége. A regény megjelenése óta szűnni nem akaró tömeg keresi fel évente. Lássuk, mi olyan vonzó benne.

Van-e annál meghittebb, mint épp advent tájt felkeresni egy vallásos helyet. Ráadásul olyat, ahol több mint 900 éve, megszakítás nélkül, bencés szerzetesek gyakorolják vallásukat. Békés, bensőséges, már-már intim a hangulat, mely a bástyákkal védelmezően határolt keleti kapun belül fogad. Az apátsági templom két védőszentje, Szent Lipót és Szent Kálmán szobra terel befele.

IMG_0517

IMG_0521

Állítólag réges-rég még magyarok is portyáztak erre, majd a rómaiak emeltek várat ide, aztán ez lett a Babenberger dinasztia központja és temetkezési helye, mígnem II. Leopold őrgróf rendeletbe adta, építsenek bencés kolostort a Melk folyó, illetve akkoriban még a Duna felett magasodó platóra. Nyugodalmuk nem sokáig volt a bencéseknek, miután felhúzták az épületet, a 13. században leégett. Ezt követően hol sanyarúbb, hol békésebb idők köszöntöttek a szerzetesek életébe.

IMG_0628

Nem kímélte őket sem háború, sem a reformáció, pestis is sújtotta a vidéket, szenvedtek az itt élők eleget, nem csoda, hogy a földre vágytak édenkertet. Idevarázsolták hát maguknak, mely a barokk pompájában testesült meg. Az új otthon építése 1702-ben kezdődött meg. A 40 évig elhúzódó munkálatok nem voltak zökkenőmentesek, az ismét felütő tűz miatt több rész az enyészeté lett, míg végül 1746-ra elkészült e remekbe szabott monumentális épületegyüttes, legekkel tele. Példának okáért 1365 fényt adó nyílás található benne, amivel abszolút rekorder Ausztria-szerte. Ennyi ablakot egy épületen nem lát sehol máshol Ausztria határain belül isten kegyeltje. Ne kételkedjünk benne, mert biztos akadt valaki, aki számba vette és akkurátusan le-és feljegyezze.

IMG_0458

IMG_0528

Az évszázadok során felbecsülhetetlen értékű kincseket halmoztak fel a bencések, mely a Császár-traktusban (Kaisertrakt) talált magának méltó helyet. Már maga a 196 méter hosszú úgynevezett császári folyosó (Kaisergang) is vonzó, hát még a sok látnivaló. Ha a sokat megélt falak mesélni tudnának, a vendégek bizony éjszakára is itt maradnának. Napóleon mellett a Habsburg család több tagja is vendégeskedett Melkben, Mária Terézia élete során többször tiszteletét tette, és fenekestől felforgatta a monoton felekezeti rendet. Több mint 200 kísérővel, saját zenekarát is beleértve, érkezett, és a falakat barokkos életkedvvel töltötte meg.

IMG_0558

IMG_0559

A Márvány-terem (Marmorsaal) hangzatos elnevezése fantázia szüleménye, bár a kolostor kétségtelenül egyik legszebb része, márványt mégis keveset találunk benne. Még az oszlop sem az, aminek látszik, bár ettől még megejtő a grandiózus terem tetszetős szépsége. Hát még az, amin a szem a mennyezeten megpihen: Paul Troger freskója, mely oroszlánok vontatta kocsin Pallasz Athéné istennőt ábrázolja. Innen egyenesen az apátsági templom két tornya előtti teraszra lépünk, ahonnan csodás panoráma nyílik a falura és a Dunába ömlő Melk folyóra. (Fotó: ©wikipedia)

Stift_Melk_Marmorsaal_1.jpgwikipedia

IMG_0588

Kétségtelen tény, a leglátványosabb rész a bibliotéka, talán, ha nem, Közép-Európa az egyik legszebb könyvtára. A művészien megmunkált intarziás berakások fejedelmi körítést adnak az itt látható 16 ezer kötetes könyvállománynak, mely csupán csekély része a több mint 100 ezerre rúgó gyűjteménynek, melyet az apátság többi részén őriznek. Köztük ritka és becses kéziratok, kódexek. (Fotó: ©StiftMelk)

52fde63a57b003b6ab076deed474116d.jpgpinteres

Nem tudom, ki hogy van vele, de az én fantáziavilágomban a csigalépcsőket mindig is valamiféle misztikum övezte, minden kanyarban várok valamiféle meglepetésre, annyira szűkek, hogy félek, ne jöjjön senki szembe, és sosem tudom, hol a vége. Nos, az itteni igen csalóka, hisz a két végére elhelyezett tükör jócskán nagyobbítja, első nézésre olyan, mintha a végtelenbe futna. (Persze tudtam, hogy a templomhoz vezet, és biztos, hogy nem találkozom szellemekkel. Így is lett.) (Fotó:© pinterest)

c0326efe15c75fb20bc293c3ab3acb47--melk-austria.jpg-pinterest

Mindaz, amit eddig láttunk, csak előjáték, nyitány, most jön az igazi előadás, már-már katarzisba hulló véggel. Mondják, ez a legszebb templombelső az Alpoktól északra, melyet barokk mesterek valaha alkottak. Semmi sem hat túlzónak, sőt, nagyon is idevalónak, a súlyos arany, a freskók a plafonon, a stukkók, a márvány a falakon, a teátrális hangulat az egész templomban uralkodóan hat. Fenséges a miliő, amolyan megillető. És itt az orgona, melynek billentyűit a 12 éves Mozart keze is koptatta. Járt erre még gyermekként a zenész zseni. 1768-ban adott koncertet, melyről az apátság krónikáiban is megemlékeznek. (Fotó: ©stiftmelk)

070526_Stift_Melk_08

A melki bencés apátság az UNESCO világörökség részeként Wachau egyik leglátványosabb és legismertebb nevezetessége, mely közel 1000 éve Alsó-Ausztria szellemi és kulturális jelképe. Az alatta elterülő városban évszázadok óta minden változatlan. Még azt is rebesgetik, hogy az egyik házhoz isten szolgáinak lakhelyétől titkos folyosó vezet. Ennek nem akadtam nyomára, csak a városka békés, meghitt adventi vásárára. És egy olyan házra, melynek ablakaira adventi kalendáriumot festettek. Amikor ott jártam, még nem láttam nyitva egyet sem.

IMG_0484

IMG_0443

(A belső fotókat forrásmegjelöléssel kölcsönöztem, mert nem lehetett fényképezni odabent.)

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt