Plazák Bécsben

A leárazások az utolsókat rúgják, sok bolt kirakta már az új, tavaszi kollekcióját. Alkalmi vételbe azonban még bárki belefuthat. Ha nem a Mariahilferen, akkor a bevásárló központokban. Mert ilyenek is akadnak Bécsben, szinte a város szívében.

A bevásárlóturizmus Ausztriának és a büdzsének komoly bevételi forrás. Szép számmal érkeznek ide emberek azzal a céllal, hogy költsenek. Luxusra vágyók és kispénzűek egyaránt a választékot kutatják. A Global Blue Pénzügyi Szolgáltató még a költési kedvet is rangsorba szedte és a tax free visszatérítés alapján per főre számba vette. Tavaly az oroszok költekezése, a válság és a valuta leértékelődése miatt megcsappant, így a listavezető helyről a 11-re csúsztak. A hongkongiak viszont feljöttek, 920 euróval az élbolyba kerültek és vezetnek. Őket követik az azerbajdzsáni turisták, 743 euróval, közel 30%-kal növelve eddigi kiadásaikat. A 20-as listát a svájciak zárják, 229 eurót hagynak fejenként a boltokban, egy-egy ausztriai tartózkodásuk alkalmával.  

img_2533.jpg

Vásárolni nem mindig egyszerű. Időigényes és az ember épp azt nem találja, amit keres. Erre jók a plazák, hisz sok márka áruit kínálják. Jellemzően az itteni shopping centerek sem kicsik, ha már egyszer nekidurálják magukat, nagyot építenek. A hangulatuk eltérő ugyan és a választékban is van másság, mégis némiképp egy kaptafára szabottak. A Mariahilfer nosztalgiáját egyik sem adja vissza, annyiban viszont konkurencia, hogy elszippantja és magához vonzza a vevőket, a kényelmesebb vásárlást keresőket. Lássuk a három legkedveltebbet.

Tíz perc csupán, a Stephansplatz-tól négy metrómegálló Bécs legnagyobb plazája, a Donau Zentrum

img_2520.jpg

Bár bevásárló központként hirdeti magát, a hatalmas területet magába foglaló szórakozó negyedével, evési-ivási lehetőségeivel plaza a javából. 130 ezer négyzetméteren 260 üzletet üzemeltet. Hogy nem lehet rossz, már az is bizonyítja, hogy évente 18 millió a látogatója. Ami itt más, az ár. Mérsékeltebb, mint a felkapott helyeken. Egyébként pedig nagyüzem, még saját házirenddel is rendelkezik, mely kimondja, ebet gazdi vásárolni csakis pórázon és szájkosárban vihet be.

img_2563.jpg

img_2573.jpg

Megközelítés: U1 metró, Kagran megálló. Nyitva tartás: hétfő-péntek: 9.00-20.00, szombat 9.00-18.00.

A Duna-parton található a Shopping Millennium City

img_2457.jpg

Már a nevével is sejteti, város a városban. Amikor az építésébe kezdtek, épp ez volt a koncepció lényege, hogy minden, amire a hétköznapokban szükség van, egy fedél alatt legyen. Így esett, hogy a 130 ezer négyzetméteres komplexumban az irodától kezdve a lakásokon át a plazáig megtalálható minden. 38.500 négyzetméteren 100 üzlet és szórakozási lehetőségek egész sora, többi között Bécs legmodernebb mozija várja a betérőket.

img_2461.jpg

img_2489.jpg

Megközelítés: U6 metró, Handelskai megálló. Nyitva tartás: hétfő-szerda, péntek: 9.00 – 19.00, csütörtök: 9.00 – 20.00 szombat: 9.00 – 18.00.

A Stadtparktól akár gyalogosan is megközelíthető a Wien Mitte The Mall

img_2731.jpg

Neve szójátékot takar, Bécs közepe a központ, ezt jelöli a német és angol szavak jelentése. Valóban központi helyen és tényleg Bécs szívében található az egyben közlekedési csomópontként is funkcionáló felépítmény. A vonat innen repíti ki a repülőtérre az utasokat. Az építészek jó formában voltak, amikor ezt a modern csodát megalkották, 30 ezer négyzetméteren 50 hazai és nemzetközi üzlettel. Itt van például Ausztria legnagyobb McCaféja, legalábbis a reklám ezt sulykolja. Ami itt különleges és a megszokottól eltérő, az a nyitvatartási idő. (Jó tudni, hogy az Interspar hétfőtől szombatig este 11-kor zárja kapuit.)

img_2737.jpg

img_2728.jpg

Megközelítés: U4/U3 metró, Landstrasse/Wien Mitte megálló. Nyitva tartás: hétfő-szerda: 9.00 – 20.00, csütörtök-péntek: 9.00 – 21.00, szombat: 9.00-18.00.

Természetesen vannak más bevásárlási lehetőségek is, a 19. kerületben a Q 19, az U2-es metró Stadion megállójánál a Stadion Center és a legújabb, a nemrégiben megnyílt és átadott 20 ezer négyzetméteres Bahnhof City, a bécsi főpályaudvaron, ahová a pesti vonatok is befutnak, 90 üzlettel csalogat.

Fotó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt

Leave a Comment

Your email address will not be published. All fields are required.