Schloss Walpersdorf – öt az egyben

Kastély, kiállítóterem, hotel, esküvői színhely, és kulturális rendezvényeket befogadó épület. Ezt kínálja a kastély a betérőknek.

Az impozáns reneszánsz kastélynak megkapó a története: sok uraság adta, vette, mígnem hajdan egy császárnő is magáévá tette, majd gyárat alapítottak benne, aztán egy rend székhelye lett, ma pedig kulturális rendezvények és kiállítások színtere. Nekem az volt a legizgalmasabb, hogy két szobát az Airbnb-en keresztül bérbe is adnak, mely összesen 6 fő befogadására alkalmas. Őszintén szólva, vajmi kevés dolog izgalmasabb annál, mint amikor egy kastély ódon falai között hajtod álomra a fejed, miközben a múlton merengsz és az egykor ott lakók történeteibe belefeledkezel.

 

Akik egyébként nem is voltak kevesen, jó párszor gazdát cserélt az épület. A reneszánsz kastélyt 1571-ben Hans Ulrich von Ludmanstorf hozta létre, aki sajnos meg is halt rá egy évre. 4 esztendő elteltével Helmhard VIII Freiherr von Jörger tulajdonába került a palota, aki az épületet tovább bővítette, majd az építkezést a fiai fejezték be.

A 30 éves háború alatt a kastély tulajdonjoga Eleonora Gonzaga császárnét (II. Ferdinánd német-római császár, magyar és cseh király második felesége) illette. Halálát követően a kastély Georg Ludwig von Sinzendorfé lett, aki Ausztria első, selyemszövéssel foglalkozó gyárát alapította meg. A II. világháború alatt erősen megrongálódott az épület, melyben egészen 2014-ig a Misszionárius rend telepedett le. Azóta a tulajdonjog a lakberendezéssel foglalkozó cégé, a Lederleitneré.

A kastély termeiben egy felfedező utazás részese lehetsz: ha érdekelnek az aktuális lakásberendezési trendek, akkor itt a helyed. A Lederleitner Home dizájnnal foglalkozó cég teljes spektrumát felvonultatja: a modern életérzés jegyében stílusos berendezési tárgyakkal lepi meg az érdeklődőket. Az inspiráló kiállítás megér egy sétát, és ötletet lopni is ér ám.

A kastély kertjében áll egy aprócska kápolna, fiatal párok fogadnak benne egymásnak örök hűséget, de ugyanezt a célt szolgálja a palotába rejtett templom enteriőrje. Különleges az orgona, mely a bejárat mellett kapott helyet, egészen közel a vendégsereghez.

Két terem is várja az ide látogatókat, egy nagyobb és egy kisebb, melyeket szemináriumokra, vagy rendezvényekre is kibérelhetnek. A Kultúrabarát Klub tagjai aktívan töltik meg élettel a falakat, koncerteket, kulturális eseményeket szerveznek és szponzorálnak, rendezvényeik messze földön híresek.

Búcsúzóul egy idilli kép, a múlt és a jelen találkozik épp: a vár tövében birkák legelésznek, ugyanúgy, mint régen, nekem jobban tetszik ez a természetesen fűnyírás, mint odabent a kastélykertben az, amit a robot csinál.

Ha útba esik kirándulásod során e kastély, ne menj el mellette, fordulj erre és térj be!

Fotó: ©becsifekete.hu

Ha tetszett a poszt, csatlakozz a Facebook csoportunkhoz ITT.