Vasútmúzeum megszállottaknak

Egy szokványosnak aligha nevezhető vasutas program, ahová a fanok járnak, azok, akik a vasútért bomlanak, és ha lehet, megmutatnak mindent az ifjú generációnak.

Mintha ufók lakta tájon járnánk. Elhanyagolt, kihalt, akár egy temetőnek is beillene, mely a kiszuperált mozdonyokat fogadja be. Hatalmas csarnok, vágányok sora, és ijesztően nagy monstrumok, kerekeik a fejem felett érnek véget. Szinte mind feketére festett, mintha siratnák a történelmet. Páratlan atmoszférája van a helynek, sokan meg is ijednek, amikor ezekkel a gigászi méretű mozdonyokkal farkasszemet néznek.

img_2253.jpg

img_2306_1.jpg

Bécstől észak felé, Gänserndorf irányába haladunk, 20 percre van autóval Strasshof. Ez már Alsó-Ausztria. Már épp elunom magam, amikor az úton jobbra egy nagyméretű mozdony fogad, majd a körforgalomnál két kerék mutatja, a múzeum balra. Jó felé megyünk, pár perc és elérjünk célba érkezünk. Ha az itteniek jól tájékoztattak, ez az egyetlen hely Ausztriában, ahol őrzik, óvják és javítják a kiszuperált gőzmozdonyokat, hogy ha úgy adódik, akár forgalomba is állhassanak.

img_2131_1.jpg

img_2155_1.jpg

Bakterház állja utunk, itt jegyet vásárolunk, de mielőtt a nagy csarnok felé kilépnénk, forduljunk a folyosón balra, mert ott vár egy kis szobában a csoda. Modellvasutak, nagy terepasztalon futkosnak, kis állomásokkal, dombokkal, hegyekkel szabdalt utakon, fel-alá zakatolnak.

img_2157_1.jpg

img_2175.jpg

A hatalmas 10 vágányos csarnokból indította annak idején, 1939 és ’47 között, vonatait az ÖBB. ’76-ban, amikor bezárták és szanálni akarták a helyet, az osztrák villamos és vasúti klub (ÖSEK), egyesület vette kezelésbe a terepet és múzeumot létesített. Több típusú mozdonyt befogadtak, hogy legyen mit mutogatni az utókornak. Van dízel, elektromos, és a féltett, matuzsálemkorú, sokat megélt gőzmozdony.

img_2347.jpg

img_2201.jpg

Feltűnik egy munkás, mosolyogva néz rám, olyan itt, mintha a monarchia és Hitler kora köszöntene rám. Nem is tévedek, mindkettő reprezentálva van. Az egyik mozdony még Ferenc Jóskát is húzta, a másik pedig a nácikat szolgálta.

img_2252.jpg

A földön olajfoltok, óvatosan kell, haladjunk, szerszámok hevernek oldalra vetve, minden itt van, ami ahhoz kell, hogy bármikor kigördülhessenek ezek a történelemből itt felejtett lokomotívok. Az egyikre (felmásztam, kicsit remegett a lábam, felkapaszkodtam, némi szorongást éreztem a gyomromban, nemcsak azért, mert a múltra gondoltam, de azért is, mert elég magason voltam. Bár szén volt a földön, az orromat támadta/irritálta az olaj jellegzetes szaga.

img_2257.jpg

img_2286.jpg

Kivénhedt, megunt és láthatóan agyondolgoztatott veteránok találtak itt otthonra és várnak restaurálásra. Nincs sok alkalmazott, a múzeum magánkézen van.  Szépítésükkel lassan haladnak, inkább azon vannak, hogy megóvják az állagukat. 1851 és 1965 köztiek megvannak, vagy 40-en. A dízelmozdonyokkal naponta tolatnak egy keveset, extra költségért erre bárki felülhet.

img_2266.jpg

Azért ennek is megvan a sármja. 14 hektáros területen, előre, egészen a fából épült víztoronyig menve vesztegelnek a kivénhedt vonatok, melyek egykor jobb napokat éltek meg. Van köztük hótoló, és egy régi hómaró is.

img_2318.jpg

img_2340.jpg

Vasárnap és ünnepnapokon jönnek a családok, a megszállott vasútrajongók. Ilyenkor beizzítják a motorokat, szolgálatba állítják a mozdonyokat. Nosztalgiáznak, nemcsak a látogatók, hanem az egykori ÖBB dolgozók is. Vezetéseket tartanak, a gyerekeknek beindítják a kerti kisvasutat, az óriási szabadtéri modellvasutat. Több attrakcióban is gyönyörködhetnek, még a mini vasútra is felülhetnek.

img_2366.jpg

img_2481.jpg 

További részleteket ezen az oldalon találsz.

Fotó és videó: saját

Ha tetszett a poszt, csatlakozzon a Bécsi fekete Facebook közösségéhez: itt