0045 043204434

Gasztro

Remek kávé, jó áron, a Balthasarban

A diákok kedvenc helye. Már véget ért ugyan a tanév, mégis alig akad hely benne. Volt már olyan év, hogy bekerült a top 5-be. Tömve van ismert, klasszikus kávézókkal a belváros, de most kivételesen nem az 1. kerületben járunk. Igaz attól nem messze, még sem esik a turisták által kedvelt és felkeresett útvonalak közelébe.  Metróra […]

Nyáridő egyenlő fröccsidő – spriccer ábécé Bécsben

Vannak nemzetek, akik számára a fröccs értelmezhetetlen. Nem úgy a monarchia egykori országaiban és Bécsben, ahol a szódával megpezsegtetett bornak régi a keletje és sok a híve. Bár a bort már a görögök is vizezték, szódával csak felfedezése, a 19. század óta, hígítják. A nagy melegben kevés alkoholos ital akad, mely jobban oltaná a szomjat.

Burgerimádóknak, vegásoknak, azoknak, akik a Mariahilferen sétálnak

Nem csak elvetemült vegánok és vegetáriánusok tartoznak a törzsközönséghez, beugranak azok is, akik szeretik az ízletes, kiváló alapanyagokból készült, különleges burgereket. Charly Schillinger, gasztromogul, aki Bécstől alig egy órányira az 1793 óta családi kézben lévő fogadóját üzemeltette, lecsapott az épp üresen álló üzlethelyiségre. Vicces, hisz épp azon a helyen nyitott két éve vegaburgerest, ahol egykor […]

Babette könyvei és ételei Bécsben

Akkor most egyek, igyak, kávézzak, könyvet olvassak, finom sütit nassoljak, vagy főzni tanuljak, esetleg vacsorához való különleges fűszert vásároljak? Nem is tudom, hány az egyben, pedig csak egy lokálba mentem be. A szakácskönyvek eldorádója, illatozó fűszerkereskedés, egy hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető kávézó, ahol a gőzölgő fekete mellé saját készítésű tortát kínálnak, és hétfőtől péntekig délben […]

Akkor most bécsi vagy frankfurti a roppanós virsli

Ha az éhes turista valami tipikus gyorsételre vágyik Bécsben, nem válogat sokat, megáll egy virslis stand tövében. Pedig hát ez a virsli, amit bécsinek nevezünk, nem is bécsi, hanem frankfurti. De hiába a német eredet, híressé, mégis a bécsi virsli lett, melyet új hazájában, „szülővárosában” frankfurtinak neveznek. De nem annyira bonyolult ez a történet. Az […]

Frissen csapolt Budweiser ropogós csülökkel, kell ennél jobb?

A 97. szezonját kezdte a Práter híres-neves „svájci háza”, a Schweizerhaus, a csülökimádók és sörivók régi nagy kedvence. A Práterben minden út ide vezet, vagy legalábbis átszeli a picinyke teret, ahol a messze földön híres csülkös vendéglő székel. Nem véletlen ám a fogadó népszerűsége, volt ideje, hogy bevésődjön a bécsiek fejébe. 250 éve legendák sora […]

Egy kávézó bagelimádóknak és környezettudatosoknak

Messziről virít a felirat: egyél jobban, élj jobban. A lózungban minden benne van. Ügyelj arra, mit eszel, és akkor egészséges leszel. A mottó bevált, felkapták a lokált. „Az vagy, amit megeszel”. Ezt már Hippocrates is megmondta. Mostanság mintha életfilozófiája egyre nagyobb hangsúlyt kapna. Itt, a Blueorange-ban mindenesetre már egészen régóta. Itt aztán valóban erőteljes az […]

Frei kávézó Bécsben, 70 féle egzotikus kávérecepttel

Nagy bátorságra vall Bécsben, ahol a kávéházi kultúra évszázadokra nyúlik vissza, és szinte egymást érik a történelmi múlttal rendelkező helyek, kávéházat nyitni. De aki mer, az nyer, és Szatmári Erika elég bátor ember. De talán pont azért kihívás Bécs, mert ha valahol, akkori itt értékelik a fekete nedűt, és figyelemmel kísérik a legújabb kávéfogyasztási trendeket. […]

Egy cuki cukrászda a múltból

Az ősök k. und k. címmel büszkélkedtek, egykor az udvar beszállítói voltak, az uraknak sütötték a finomabbnál finomabb tortákat. Ma a Wollzeilén, a Stephansdom és a Schwedenplatz között áll a cukrászdájuk, ahol szívesen fogadják a vendégeket.  A Wollzeile régi ki utcácska, bent a központban. Híresebbnél híresebb cukrászdákkal a sorban. A legismertebb benne van az útikönyvekben, erről viszont, […]

Turi és kávézó egyben, Bécsben a nagy kedvenc

Kettő az egyben. Jó bécsi fekete és menő cuccok egy helyen. Ráadásként egy bónusz, a bolttal egybefűzött kávézó Ausztria legjobbjai között szerepel. Keresel valamilyen cool és izgalmas cuccot? Netán olyat, amilyet a nagyanyád hordott? Ha igen, nézz be ide. És bár régi dolgokat árulnak, melyek a mába hozzák a múltat, ennél coolabb boltot eddig alig […]

Virslis standok Bécsben

A virslis standok hozzátartoznak Bécshez, mint kolbászhoz a mustár. Bármerre jár az ember, szinte mindenütt útját állja egy, és hívogatóan kelleti az ételeket. A bécsiek minden évben megszavazzák, melyik árulja a legfinomabbat. Idén a dobogón változások vannak. Itt nincs szezon, egész évben élvezik a vendégek a meleg és jól átsült húsételeket. A bálok idején különösen […]

A sarki kávézó

Sokan elmennek mellette, nem is sejtve, hogy egykor milyen pezsgő életet éltek benne. Irodalmárok, művészek, színészek, akik akkor még nem a Centralba, hanem ide tértek be. Csupán 50 évig volt nyitva, de a konkurenciát lepipálta.  Nincs turista, aki Bécsbe látogatva ne keveredne a Hofburg előtt lévő térre, a Michaelerplatzra. Középen állva, szemünket körbe hordozva számos […]